Vágólapra másolva!
A tavasz közeledtével egyre több természetjáró vág neki az erdőknek s próbálja eltölteni hasznosan szabadidejét. A kirándulóknak szeretnénk segíteni két, Nógrád megyei településhez kapcsolódó ajánlattal, amelynek során Drégely és Nógrád történelmi jelentőségű várromját is felkereshetik az érdeklődők.
Forrás: ORIGO
Árpád és hét vezér emlékoszlopai a vár tövében állnak, hirdetvén: a terület a honfoglalás korában is jelentős volt

Aki nem elégedett még a napi várnézéssel, annak nyugodt szívvel ajánlhatjuk a megye másik történelmi nevezetességét, Nógrád várát. A község a Börzsöny keleti oldalán, hegyek koszorúzta völgyben fekszik, megközelítése hasonló módon történhet, mint Drégelypalánké. Aki a 2-es főúton érkezik, az a Nógrád, Berkenye felé vezető mellékútra térjen le, s alig két perc múlva meg is látja a völgyben fekvő települést, s a várat, amely öregtornyának maradványa messziről kiemelkedik. Mindez a vasútállomástól is látszik, de a kék várjelzés egyenesen odavezeti az érdeklődőt.

Nógrád várának története/sport/x-mag/20030325nograd.html

Drégelyről (amennyiben egy nap alatt szeretnénk bejárni a két várat) egyszerű az út. Szondi várának déli oldalán a piros várjelzésen leereszkedve csatlakozhatunk a kék jelzésű útra, amely a "Törökasszony útja" nevet viseli, ezen végigmenve juthatunk el Diósjenőig, ahonnan már mintegy két kilométeres út vezet egészen a szomszédos Nógrád faluig. (A bátrabb turisták kipróbálhatják a hosszabb túraútvonalat is, amely Királyrétről indulva, a Sóska- és Madarász-hegy tövében, a Béla-réten keresztül haladva a zöld, majd a kék-zöld jelzésen vezet a faluba.)

A településen tábla jelzi már, merre is található a várrom, amelynek tövében parkoló, s mintegy tíz faasztal padokkal várja a megpihenni vágyókat. A vár annak ellenére, hogy a község központjában található, az utóbbi időben kezd megújulni. Az egyik keleti, fatető alá hozott barbakánon lévő emléktábla tanúsága szerint már a honfoglalás előtt is stratégiailag fontos helynek számított, a vulkáni hegykúpon álló vár a népvándorlások kezdetén is fennállott, a bolgár és szlovák törzsek újították fel, s nevezték el Novigrádnak (Újvárnak). A honfoglalás emlékét őrzi a feljárónál kialakított emlékoszlop sor, amely háromszög alakban nyolc oszlopot jelent. A "csúcson" Árpád található, őt veszi körül a hét vezér egy-egy emlékfája.

Forrás: ORIGO
A Várak a Börzsönyben jelvényszerző túra egyik állomása Nógrád vára

A vár falu felőli, északi, északkeleti és keleti oldala új várfallal gazdagodott az elmúlt években, a romló állagú várat folyamatos munkával állították helyre, ráadásul a nyugati fülesbástyát is ismét régi alakjában látogathatják.

Az ember nem is gondolná, mekkora alapterületű az erőd, áthaladva viszont az épen maradt várkapun, meglepő nagyságú, ápolt, gondozott, füves - ám még valószínűleg feltáratlan - belső udvar tárul a szeme elé. A várból remek kilátás nyílik a településre, a környező hegyekre, és a hegy aljában robogó kis poros vonatra, amely Vác és Balassagyarmat között viszi az utasokat. A vár látogatása ingyenes (kissé érthetetlen is mindez).

Valamikor a város falakkal volt körülvéve, a középkori város falmaradványai helyenként még most is felfedezhetőek. A falu szép, látogatható műemléke az 1757 körül épült katolikus templom, amelynek elődjét, a Boldogasszony templomát egy 1299-es oklevél is megemlíti.

Nógrádi vártúrák
A Nógrádi vártúrák túramozgalom teljesítőinek a megye 16 ajánlott vára, várromja közül nyolcat kell felkeresni. A sorrend, útvonal, idő nincs megkötve. A sikeres teljesítők jutalma tűzzománc jelvény. A túramozgalom nyílt, melyhez bárki csatlakozhat. A várak helyszínei gyalogosan, kerékpárral vagy gépjárművel egyaránt felkereshetők. A teljesítés akkor fogadható el, ha az ajánlott nógrádi várak közül legalább nyolcnak a felkeresése megtörtént, s annak tényét az igazolófüzetben pecséttel is igazoljuk a várhoz legközelebb eső település nevét tartalmazó bélyegzővel (posta, bolt, vendéglátó, Országos Kék-túra, vasút, iskola stb.) vagy a helyszínen készített fotóval. Az igazolófüzetet a Nógrád Megyei Természetbarát Szövetségnél szerezhető be.
A várak listája: Ágasvár, Baglyas-kő, Balassagyarmat, Buják, Ecseg (Ilona-vár), Fehérkő vára (Sámsonháza), Hasznos vára (Cserteri vár), Hollókő, Nógrád, Salgóvár, Somoskő, Szandavár, Szécsény, Zagyvafő
A túramozgalom szervezője:
Nógrád Megyei Természetbarát Szövetség
3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9.
Tel.: 32 / 432-076; 32 / 430-346; 32 / 411-898

Pincési László