Vágólapra másolva!
A Sümeg térségében zajló tájfutó Európa-bajnokságon és Világkupa-futamon négy napja zajlik a bajnoki programsorozat, így már eredményt hirdettek középtávon és váltóban is.

Utolsó futamához érkezik hétfőn a Magyarországon öt napja zajló tájfutó Európa-bajnokság. Vasárnap az utolsó futam, a hosszú táv selejtezőjét rendezték a Zala megyei Várvölgy térségében.

Végre esőmentes nap virradt a tájfutókra, amit igencsak megérdemeltek, hiszen az öt napja tartó programsorozatnak ez idáig nem akadt száraz futamnapja. A hosszú távú versenyekre jellemző komoly, mind technikailag mind pedig fizikailag nehéz terepen futottak a versenyzők. Kiemelt akadályoztató tényezőnek bizonyult a terepen felnőtt sok szederinda, ami nemcsak fizikai fájdalmakat okozott egyes versenyzőknek, de még a haladást is igen megnehezítette.

A szombati sprintfutam döntőjén hatodik helyen végzett Domonyik Gábor, ezúttal sem okozott csalódást a magyar közönségnek. "Doma" saját selejtező futamát magabiztosan, hibátlan futással nyerte, ezzel pedig kiérdemelte a hétfői döntőn való indulást, mégpedig kitűnő pozícióról. Hasonlóan jó eredményt produkált Lévai Ferenc, aki kilencedikként jutott be a holnapi döntőbe. Dénes Zoltán a futam utolsó percéig továbbjutóként örülhetett, ám a végső pillanatokban beérkező svéd Johan Nasman 7 másodperccel jobbat produkált, így holnap ö rajtolhat a fináléban Zoltán helyett. A férfiak selejtező futamain mindamellett, papírforma szerint zajlottak az események, attól az egy meglepetéstől eltekintve, hogy az orosz Mihail Mamlejev, az újdonsült középtávú Európa-bajnok, bizony nem jutott döntőbe.

A nőknél is van hétfőn magyar érdekeltségünk a 23. helyen továbbjutó Lubinszki Mária személyében.

A hétfői futam magyar döntősei
- férfiak: Domonyik Gábor (1.), Lévai Ferenc (9.)
- nők: Lubinszki Mária (23.)