A magyar női kézilabda-válogatott kedden Montenegró ellen folytatja a szereplését a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, a csoportkör harmadik fordulójában. Tartsanak velünk!
A C-csoportban igazából annyiban állt a feje tetejére a papírforma, hogy a spanyolok két nehéz meccsen (Románia és Magyarország ellen) begyűjtötték a 4 pontot és ezzel a csoportelsőség felé nagy lépést tettek. Magyarország legyőzte a gyenge kazahokat, de kikapott a spanyoloktól. A montenegrói csapat a csoport két leggyengébb együttese, Szenegál és Kazahsztán ellen nyert - nem túl meggyőző játékkal. Romániának egy győzelme és egy veresége - utóbbi 16 gólos és a spanyoloktól szenvedték el.
"Tegnap este már átbeszéltük a mérkőzés tanulságait, a szövetségi kapitány és a játékosok is elmondták, amit láttak" – mondta Kovacsics Anikó, a magyar női kézilabda-válogatott csapatkapitánya. A játékos hangsúlyozta: mindenkinek a legjobb nyolc közé kerülés a célja, mindenki ezért küzd, és reményei szerint mindez nem fog teljes görcsösségbe, idegeskedésbe átmenni.
"Nem könnyű ezt ilyenkor kezelni. Tavaly az Európa-bajnokságon tét nélkül, szabadon lehetett játszani, nem volt elvárás a csapattal szemben, most viszont van. Nehezebb dolgunk van, de biztosan úgy fogunk felmenni a pályára, hogy nyerni szeretnénk, mert mindenkinek megvannak a céljai, az álmai" - nyilatkozta.
A 123-szoros válogatott irányító rávilágított, hogy csak csapatként van esélyük bárki ellen, ha mind a 16 játékos hozzátesz az összteljesítményhez. "Ezt kell visszahoznunk. A küzdéssel nem volt gond, de kell mellé tűz és átütőerő" - magyarázta.
Nagyon nehéz meccs vár a női kézilabda-válogatottra, amely csak igazi csapatként győzhet Montenegró ellen.
Nincs semmi túlzás abban, hogy feketéllett a tömeg a kumamotói sportcsarnok előtt. Helyi idő szerint kedden délután 15.00-kor kezdődött el a Magyarország-Montenegró női kézilabda vb-mérkőzés, amelyre legalább 2000 iskolást vezényeltek ki. Mármost a gyerekek a fekete egyenruhájukban úgy festettek, mint a gyászhuszárok, de ez csak a külső szemlélő számára tűnt ilyennek. Odabent a csarnokban lelkesen ordítottak. Mivel megtanították nekik a "Hajrá, magyarok!" kiabálást, olykor ezt is hallani lehetett a nézőtéren.
"A tanulságokat le kell vonni, egy vereség nem a világvégét jelenti, a reális célok még előttük vannak" – mondta Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke, aki szerint jó kezekben vannak a lányok, tudják, mi lesz a dolguk a folytatásban, ezért nincs szükség az ő lelkesítő beszédére vagy tanácsaira.
A legjobb a világon. Ne sértődjön meg egyetlen magyar háziasszony se, de sokkal jobb, mint bármelyik otthoni, meg a bécsi szeletnél is ezerszer finomabb. A magyar csapat hétfőn este egy szusibárban tett látogatást, a magyar újságírók kedden meg egy rántotthúst (tonkatsut) készítő étteremben.
A képen hátul a tojással beburkolt rántott hús, elöl egy kis saláta, torma és a miso leves.
Ezek a játékosok veszik fel a harcot Montenegró ellen:
1Triffa Ágnes (k.)
16 Bíró Blanka (k.)
21Kiss Éva (k.)
4 Tóvizi Petra
6 Schatzl Nadine
8 Kovacsics Anikó
10 Klujber Katrin
19 Márton Gréta
33 Kovács Anna
38 Vámos Petra
45 Háfra Noémi
48 Faluvégi Dorottya
66 Lukács Viktória
68 Szabó Laura
87 Tomori Zsuzsanna
96 Tóth Gabriella
„Nagyon készültünk a meccsre. Fontos lesz, hogy járassuk a labdát, térjünk vissza az alapokhoz. Az előző meccseken követtünk el hibákat, ezeket ki kell javítani" – mondta Kim Rasmussen, a női kéziválogatott szövetségi kapitánya.
A helyszínen már a magyar himnusz szól, percek kérdése, és útjára indul a labda.
A montenegrói himnusznak is vége Kumamotóban.
20-30 fős magyar tábor is van a helyszínen, így a szurkolásban nem lesz hiány.
A magyar válogatott kezdte a mérkőzést.
Jaukovic állt ki 2 percre, de kimaradt a magyar támadás.
Lukács Viktória harcolta ki a labdaszerzés után.
Klujber értékesítette a hetest.
Hiába pöckölte a labdát az üres kapuba az újabb labdaszerzés után.
Egyenlítettek a montengeróiai, de Háfra gyorsan válaszolt átlövésből.
Sajnos Radicevic volt eredményes a szélről az 5. percben.
Újra a magyar csapatnál lehet az előny.
Sajnos rosszul, a kapus lábába lőtte. Maradt a 2-2.
Jaukovic állt ki, magyar emberelőny.
Mehmedovic is kiállt, kettős emberelőny.
A 8. percben Szabó Laura lőtte be a hetest.
Despotovic kettős emberhátrányban egyenlített.
Schatzl szélről volt eredményes, a magyar csapat újra előnyben a 10. percben.
Háfra csinálta meg az egy egyet, majd lőtt szépen a kapuba a 11. percben.
Raicevic gyorsan válaszolt, ez volt az első gólja a vb-n.
Hiába védett nagyot Bíró, Radicevic szedte össze a kipattanót, és lőtte ziccerből a kapuba.
Bulatovic volt túl kemény, megint maggyar emberelőny.
Tomori szerencsés talákatával vezetünk ismét. Ez volt az első gólja.
Tóth Gabriella állt ki 2 percre.
Radicevic lőtte be könnyen a hétméterest.
Sajnos nem sikerült visszavenni a vezetést.
Schatzl volt eredményes a szélről, ismét vezetünk.
Johansson nem mindennel elégedett, ki is kérte az idejét.
A 16. percben egyenlített Montenegró Radicevic szélsőgóljával.
Lukács volt eredményes a szélről a 18. percben.
A magyar kapus jól véd a meccsen.
Bulatovic állt ki, ez már a második kiállítása.
Schatzl volt megint eredményes a szélről, először vezetünk kettővel.
Klujber volt szabálytalan, oda a magyar előny.
Radicevic lőtte be szépen a hetest.
A magyar kapitánynak is van mondanivalója a csapat felé.
Sajnos Raicevic egyenlített átlövésből emberelőnyben.
Nagyot védett Radicevic ziccerénél.
Raicevic gyors indítás végén lőtt gólt, a 24. percben Montenegrónál az előny.
Szabó Laura egyenlített hétméteresből.
Schatzl góljával újra a magyar csapatnál van az előny a 26. percben.
Raicevic gyorsanb egyenlített sajnos.
A magyar játékos egy ütés után maradt lent a földön.
A könyökösért járt a kiállítás.
Jaukovic emberehátrányban volt eredményes a 28. percben.
Brnovic is kiállt egy kis időre.
Faluvégi szép góljával egyenlítettünk a 30. percben.
Sajnos a végén még Radicevic lőtt gólt.
Montenegró egy góllal, 12-13-ra vezet a magyar válogatott ellen.
Hiába volt sokkal többet eddig emberelőnyben a magyar válogatott, nem sikerült azokkal élni. Mintha Kim Rasmussen csapatát zavarta volna meg a 6 kiállítás az ellenfélnél.
Innen jön a folytatás hamarosan.
A csapatok már visszérkeztek a pályára.
Montenegró indította útjára a labdát.
Labdaszerzés, majd Faluvégi szélsőgólja után újra egyenlő az állás.
Radicevic lőtte be a hetest Kiss Éva fölött.
Mindkét oldalon egy-egy kimaradt lehetőség.
Újabb hetest, ezt Raicevic lőtte be a 34. percben.
Brnovic kapott két percet, Háfrát vágtas orrba.
Bulatovic lőtt gólt, hárommal megy Montenegró.
Lukács szépített szélről a 38. percben.
Még a kapufa sincs velünk...
Mehmedovic volt eredményes a szélről.
Rasmussen próbál rendet tenni a fejekben.
A 41. percben Lukács volt eredményes az időkérés után.
Tóvízi volt eredményes beállóból, már csak egy gól a hátrányunk.
Hatalmasat küzd a magyar csapat.
Megint Lukács, egyenlített a magyar válogatott.
Schatzl volt eredményes a másik szélről, már vezetünk! 4-0-s magyar sorozat.
Sajnos Jaukovic gyorsan egyenlített egy védekezési hiba után.
A 46. percben Tomiri volt eredményes, ismét nálunk az előny.
Radicevic hetesből egyenlített.
Szabó hetese maradt ki.
Gyors montenegrói támadás végén Brnovic talált be.
Egy pár mésodpercig szusszanhatnak a játékosok.
Méghozzá Brnovicét. Elképesztően fontos volt.
Ismát Lukács villant a szélről az 50. percben.
Brnovic volt eredményes beállóból.
Schatzl egyenlített szélről.
Jaukovic nagyon gyorsan válaszolt.
Az 53. percben Despetovic talált be, megint kettővel mennek a montenegróiak.
Rasmussen próbálja még az utolsó percekre felrázni a csapatot.
Lukács ziccergólja után egy gól a különbség az 55. percben.
Jaukovic lőtt nagy gólt távolról az 56. percben.
A szélről sem sikerült gólt lőni, és nagyon kevés van hátra.
Jaukovic kihagyta a ziccert, Schatzl lövése viszont bement az 58. percben.
Bulatovic lőtt gólt távolról.
Nagyot kapott a montenegrói védőtől, nincs 2 perc.
Sajnos ez is kimaradt, egy perccel a vége előtt.
Már csoda kellene a pontszerzáshez. Magyarország-Montenegró 23-25.
13 másodperccel a vége előtt.
Klujber belőtte.
Magyarország-Montenegró 24-25.
Végletekig kiélezett meccs volt, sajnos vereség a vége.