Behajtott egy bárba a kocsijával az olasz csapat futballistája, mindent ripityára tört

baleset, Udine, Udinese, Destiny Udogie
Vágólapra másolva!
Szokatlan baleset okozója volt szerda este, Destiny Udogie, az olasz élvonalban szereplő Udinese középpályása.

A 20 éves balszélső, akit az udinei csapat a Tottenhamtől kapott vissza kölcsönbe szerdán reggel Mercedesével. Nem tudni, hogy a nigériai származású, de már Olaszországban született focista miért vesztette el uralmát a jármű fölött, de tény, hogy letarolta a bar teraszát, majd a kirakatot betörve állt meg a helyiségben. A focistát megszondáztatták, de az eredményt nem hozták nyilvánosságra. A balesetben senki nem sérült meg.

Tavaly októberben az Udinese egy másik játékosa, a brazil Walace okozott balesetet, aki szintén elvesztette uralmát sportkocsija fölött. Az épületbe hajtás legjobbja Udogie mutatványa ellenére még mindig a marokkói Sofin Kiyine, akinek elképesztő balesetéről itt írtunk.