Vágólapra másolva!
Az igazságügyi orvosszakértők bemutatták a szakvéleményt, ami kimondja, hogy pontosan mi okozta a korábbi kolumbiai válogatott futballista, Freddy Rincón halálát.

Az 55 éves Rincón autójával április 11-én ütközött neki egy busznak, és két nappal később halt meg elsősorban a fejét ért trauma miatt. Az orovosok nem tudták visszaszorítani az agyduzzanatát a koponyájá belülre, és súlyos belső vérzése is volt.

A Bogotában bemutatott szakvélemény kimondja, hogy Rincón halálát egy egészen fatális felelőtlenség okozta, nevezetesen az, hogy nem volt megfelelően bekötve a biztonsági öve, pontosabban azt nem az előírásoknak megfelelően a törzse előtt keresztben viselte, hanem csak a dereka előtt.

Freddy Rincón (balra) élete egyetlen mozdulaton múlt Forrás: AFP/Marcelo Salinas

A család információival ellentétben a baleset idején a korábbi futballista vezette az autót, amivel áthajtott egy piros lámpán mielőtt karambolozott volna egy busszal. Az autóval a járdára is felszaladt. A kocsiban ülő női utas megfelelően be volt kötve, így ő kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet.

Freddy Rincón a kolumbiai Atlético Buenaventura, a Santa Fé, majd az América de Cali játékosa volt, mielőtt a brazil Palmeirasba igazolt volna, ahonnan kölcsönben egy szezont az olasz Napolinál töltött. 1995-97 között a Real Madrid focistája volt, de a spanyol sztárcsapatban a két szezon alatt mindössze 21 bajnokin lépett pályára. Dél-Amerikába visszatérve olyan brazil nagy csapatokban focizott, mint a Corinthians, a Cruzeiro vagy a Palmeiras.

A kolumbiai válogatottban 1990 és 2001 között 84 mérkőzésen 17 gólt lőtt. A kolumbiai csapattal 1990 és 1998 között sorozatban három világbajnokságon szerepelt.