Kis falumból Monacóba mentem, nagyherceggel teqballozni kezdtem

Az Origo sportrovatának nyolc munkatársa emlékezik vissza a 2017-es évre - szubjektíven. A történeteket sajtó alá rendezte, a kilencedik tag, Lantos Gábor.

Kőváry Anett: Nem lehettem semleges

Autósport rajongóként, Michelisz Norbert egykori csapattársaként természetes, hogy 2017-ben számomra a túraautó-világbajnokság, valamint a TCR International Series eseményei voltak a legizgalmasabbak. Főleg azért, mert mindenki sejtette, hogy a TCR megjelenésével és sikerével lassan kivégzi a WTCC-t, emiatt már a szezon kezdete előtt hallani lehetett olyan pletykákat, hogy az idei év lesz az utolsó, amikor világbajnokságként rendezik meg a sorozatot.

Kimondva vagy kimondatlanul - és némi túlzással - mindenki tudta, hogy ez egy igazi „most vagy soha” alkalom.

Michelisz Norbertnek 2017-ben volt a legnagyobb, és talán a legutolsó esélye arra, hogy világbajnok legyen. A 2016-os „szétválasztás” után idén visszakapta a gyári Honda csapatánál saját versenymérnökét, Bári Gergelyt, akinek az előző évben felsőbb utasításra a portugál Tiago Monteiróval kellett dolgoznia. Idén viszont újra egymást segíthette a két magyar, ráadásul Michelisz már apaként indult neki a bajnokságnak, plusz egy másik sorozatban - pont a WTCC konkurensének számító TCR International Seriesben - csapattulajdonosként volt érdekelt.

Michelisz Norbert minden idők legnagyobb magyar sikerét érte el a túraautó-világbajnokságon Fotó: Csudai Sándor - Origo

Volt is elszántság Norbiban, és bár a végén nem jött össze a világbajnoki cím, az ezüstéremmel, és a szezonon belüli többszöri feltámadásával bizonyította, hogy nemcsak keresnivalója, de stabil helye van az autósportok világelitjében.

Pedig aztán érték kudarcok rendesen: a monzai kalandja a sóderágyban, a csúfos véget ért hazai versenye, a kínai hétvégén elért eredményeinek törlése, majd a mindent eldöntő katari versenynap tragédiája.

Mindezek ellenére minden futamon úgy állt fel a rajtrácsra, hogy mindig, minden körülmények között akarta és próbálta is a maximumot kihozni az adott helyzetből. Hogy végül miért ez lett a vége, soha nem fogjuk megtudni, de talán nem is olyan fontos a válasz, hiszen így is Michelisz Norbert a valaha volt legeredményesebb magyar autóversenyző.

A WTCC izgalmas szezonja mellett a budapesti rendezésű vizes vb férfi vízilabda meccsei is mély nyomot hagytak bennem, különösen a Görögország-Magyarország elődöntő, azon pedig főleg Hosnyánszky Norbert elképesztő csavart gólja.

Hosnyánszky Norbert (sötét sapkában) az egész vb legszebb gólját lőtte Forrás: MTI/Czagány Balázs

Élőben ilyet látni, pláne hazai közönség előtt, erre mondják, hogy felejthetetlen élmény és emléke egyszerre.

Ugyanígy örökké a szemembe és a fülembe égett, ahogy minden egyes ráúszásnál szinte felrobbant a Hajós Alfréd Uszoda.

A magyar férfi vízilabda-válogatottat látva és a magyar közönséget hallva, újságíró legyen a talpán, aki abban a pillanatban semleges tud maradni. Nekem nem sikerült.

Hegedűs Gábor: Körbeutaztam Magyarországot

A magyar kerékpáros körverseny, a Tour de Hongrie labdasportok árnyékában bújik meg itthon, pedig ha az ember a színfalak mögé lát, rájön, hogy sokkal nagyobb figyelmet érdemelne.

2017-ben volt szerencsém körbeutazni Magyarországot, ez maga volt a csoda.

A verseny miliője olyan, amelyre sok sportágban csak vágyakoznak. Itt nincs csillogás, nem léteznek irreális kérések, a versenyzők nincsenek hermetikusan elzárva a rajongóktól, a médiától, annyira emberközeli, hogy az élsportban szinte már elképzelhetetlen.

A Tour de Hongrie egy jellegzetes pillanata. A kép nem a médiaautóban készült Forrás: tdh.hu, Bellus Áron

A televízió által közvetített futamok pedig csak nagyon pici szeletei annak, mint amiről ez a hat nap szólt. A közös reggeli tisztálkodástól – fogmosás a sportolók mellett –, a balatoni fürdőzésen, a menzás kaján – milyen jó is volt a mindennapi milánói makaróni –, és a kihagyhatatlan fagylalthegyeken át egészen az esti sörözésig. Utóbbiban azért már a versenyzők nem vettek részt, a vacsora után szinte azonnal mentek pihenni.

A szerelőknek viszont csak este kezdődött az igazi munka, nem mindennapi látványt nyújtottak a csapatok háttéremberei, ahogy a reflektorok által megvilágított kerékpárokat bütykölték hajnalig.

De hát mi mást lehetett volna tenni, nem volt megállás, minden nap új helyszín, új izgalmak. Ebbe pedig még az időjárás sem rondíthatott bele: biztos sokan emlékeznek, hogy a Keszthely és Zalaegerszeg közötti 145 kilométeres szakaszt nem tudták teljesíteni a kerékpárosok, a nagy vihar miatt ugyanis idő előtt félbeszakadt a verseny, mivel a szél fákat csavart ki a pálya útvonalán. Persze azért többségében nagy melegben és verőfényes napsütésben élvezhették a szurkolók a viadalt, nem is kevesen.

2018-ban még nagyobb durranás lesz a Tour de Hongrie Forrás: tdh.hu, Bellus Áron

Számomra is meglepő volt, hogy alig akadt az útvonalnak olyan pontja, ahol ne lett volna egy-egy ember kint a háza előtt, az út szélén. A legkisebbektől egészen a szépkorúakig. Természetesen zászlókkal, sípokkal bíztatva a kedvencüket. A befutóknál pedig egymást taposták az emberek a jobbnak vélt helyért, de a versenyt megelőző programoknál – freestyle-bemutatók, zene, biciklis versenyek – sem kellett szégyenkezniük a szervezőknek az érdeklődők létszámát látva.

Miért is kellett volna, hihetetlen utazás volt ez a hat nap minden résztvevő számára a szombathelyi indulástól a budapesti célvonalig.

A már említett viharos szakasz, a velencei nyugalom, a siófoki eltévedés a forgatagban, sporttörténeti befutó Miskolcon, a budapesti Hősök terét érintő városligeti körpályán az öt körös sprintbefutó, mind-mind leírhatatlan élménnyel szolgált.

Tour de Hongrie 2017 Forrás: tdh.hu, Bellus Áron

Ha addig nem is ismerték volna, a verseny után sokan megtanulták Peák Barnabás, Lovassy Krisztián, vagy éppen a kolumbiai győztes Daniel Jaramillo nevét. Ezek után pedig természetes, már alig várom, hogy 2018-ban újra az autóban pötyögve számolhassak be a kerékpársport szerelmeseinek a legfontosabb pillanatokról.

Palotai Barna: Nyerj már egy meccset, Colorado!

A 2017-es sportév számomra már jóval azelőtt elkezdődött, hogy az Origóhoz kerültem. Januárban teljesült gyerekkori álmom és láthattam élőben játszani kedvenc csapatomat, a Colorado Avalanche-et. Ráadásul hétszer egymás után, bár sok köszönet nem volt benne, mindegyik meccsen kikaptak. Ennek ellenére az élmény felejthetetlen marad.

Mentem a Colorado után, de sosem nyertek semmit Forrás: AFP/2017 Getty Images/Matthew Stockman

Májusban két budapesti világeseményen is dolgozhattam önkéntesként, ráadásul mindkettő magyar sikert hozott: a Győr megnyerte a női kézilabda Bajnokok Ligájának négyes döntőjét, a Szolnok pedig a Duna Aréna főpróbáján szintén BL-címet ünnepelhetett a sorozat hatos fináléjában.

Ha már Duna Aréna: júliusban rendezték hazánk valaha volt legnagyobb sporteseményét, a vizes világbajnokságot, amely a legtöbb ember számára örök emlék marad. Gondoljunk csak Hosszú Katinka teljesítményére, a magyar férfi 4x100-as gyorsváltó bronzérmére, a pólósok menetelésére – teljesség igénye nélkül. A sportolók, a szervezők és a lebonyolítók is jelesre vizsgáztak, én pedig olyan szerencsés voltam, hogy az összes budapesti helyszínre eljutottam.

A finndingi Európa-bajnokság is óriási élmény volt Fotó: Hirling Bálint - Origo

Egy kis atlétika, Márton Anita és Baji Balázs ünneplése, majd szeptemberben számomra ismét a vízé volt a főszerep, az ősz első hetében rendezték Balatonföldváron a finndingi vitorlás-vb-t. Berecz Zsombor fantasztikus teljesítménnyel az ötödik helyen zárt a több mint 120 indulóból, én pedig Fa Nándor hajójából követtem az eseményeket. Ezzel egyidőben zajlott a férfi kosárlabda Eb, ahol a magyar válogatott 48 év után először nyert mérkőzést, rögtön a legjobb 16 közé jutott és csak a későbbi döntős szerb csapat tudta megállítani.

Talán ez volt az az eredmény, amit nem testközelből, hanem a tévé előtt éltem át, de így is a legnagyobb örömet okozta.

Jó lett volna, ha legalább egyszer nyer a Colorado Forrás: AFP/2017 Getty Images/Matthew Stockman

Novemberben ismét két NHL-mérkőzés (és természetesen két Colorado-vereség) következett, de ezúttal Stockholmban, majd egy lengyelországi túra a férfi kosárválogatottal. Legutóbb pedig Haifába kísértem el a békéscsabai röpis lányokat egy nemzetközi kupameccsre, amelyet sikerrel vett a BRSE.

Rengeteg utazás, helyszíni élmény és megannyi magyar siker jellemezte az én sportévemet.

Kedvencet éppen ezért nehéz is választani, úgyhogy inkább csak annyit kívánok, legyen 2018 is ugyanennyire eredményes a magyar sport számára.