Vágólapra másolva!
A Leverkusen a Qarabag otthonában lépett pályára az Európa-liga nyolcaddöntőjében, Xabi Alonso csapata pedig 0-2-ről állt talpra.

A németeknek nem lehetett ismeretlen a közeg, hiszen a két csapat már a csoportkörben is találkozott, akkor mindkét meccset a Leverkusen nyerte. Ezúttal sokáig úgy tűnt, elveszíti a szezonbeli veretlenségét a német listavezető, hiszen a Qarabag már 2-0-ra is vezetett a félidőben.

Újabb hihetetlen feltámadást mutatott be a Leverkusen
Fotó: Giorgi ARJEVANIDZE / AFP

A második játékrészben előbb Florian Wirtz szépített, majd a hosszabbítás pillanataiban Patrik Schick fejelt a kapuba, amivel már 34 meccse veretlen a szezonban a Leverkusen.

A többi kora esti meccsen sima győzelmek születtek, ugyanis az AS Roma 4-0-ra nyert a Brighton ellen, míg a Liverpool Szoboszlai Dominik góljának is köszönhetően 5-1-re nyert a Sparta ellen Prágában.

A tavaly döntős AS Roma a január közepén kinevezett vezetőedző, Daniele De Rossi irányításával tizedik meccsén nyolcadik sikerét aratta az olasz csapat.

Sparta Praha (cseh)-Liverpool (angol) 1-5 (0-3)
gól: Bradley (46., öngól), illetve MacAllister (6.), Nunez (25., 45+3.), Diaz (53.), Szoboszlai (94.)

AS Roma (olasz)-Brighton (angol) 4-0 (2-0)
gól: Dybala (13.), Lukaku (43.), Mancini (64.), Cristante (68.)

Qarabag (azeri)-Bayer Leverkusen (német) 2-2 (2-0)
gól: Benzia (26.), Juninho (45+2.), illetve Wirtz (70.), Schick (92.)