Vágólapra másolva!
Menedzsere szerint a magyar válogatott Lang Ádám a török élvonalból kapott megkeresést.

- fogalmazott Illés Zoltán az M1 aktuális csatornának.

Lang Ádám alapember Marco Rossi csapatában Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az Omonia Nicosiát erősítő hátvéd menedzsere elárulta: a folyamat lelassult, "nem annyira közelednek a klubok álláspontjai egymáshoz", illetve közbejött a ciprusi klub edzőváltása is, mivel az új tréner kíváncsi Langra.

"Nyolc nap alatt lesz két bajnoki-, illetve egy kupamérkőzésük, amikor szerintem mindenképpen meg akarja nézni és véleményt formálni személyesen is."

Elmondása szerint Lang jól érzi magát Cipruson, négy és fél éve van a klubnál, "megbecsülték, minden rendben van".

- fogalmazott. - "Ha összejön, szívesen igazolna Törökországba."

Hozzáfűzte: nem segítette elő a váltást, hogy az előző edző kilenc-tízmeccses periódusra kihagyta, ilyenre nem volt példa korábban az együttesnél.

Lang 65 találkozón öltötte magára a nemzeti csapat mezét, mint a menedzser elmondta, a többi kerettaghoz hasonlóan folyamatosan kapcsolatban van Marco Rossi szövetségi kapitánnyal, aki támogatná a lehetőséget.