Vágólapra másolva!
Ahogy azt korábban megírtuk, miközben az angol bajnok Manchester City 3-1-es győzelmet aratott az Everton otthonában, a City játékosának, Jack Grealish-nek szörnyű estéje volt, hiszen a mérkőzés közben betörtek a luxusotthonába, ahol tíz rokona éppen őt nézte a televízióban.

Belsős munka lehetett

A The Sun azt írja, hogy a rendőrség azt gyanítja, hogy Grealish luxusotthonának kirablása belsős munka lehetett, ugyanis az ingatlanban nemrég több tucatnyi munkás is járt. Grealish menyasszonya, Sasha Attwood öt nappal karácsony előtt költözött be, miután a munkások befejezték a felújítást.

Jack Grealish és Sasha Attwood öröme a City BL-győzelme után Forrás: AFP/Marco Bertorello

A rendőrség állítólag most arra összpontosít, hogy a rablók, akik az emeleti erkélyen keresztül törtek be az 5,6 millió fontos lakásba, vajon kaphattak-e tippet valakitől.

A tolvajok egyenesen a széfekhez és az ékszerpultokhoz mentek. Mire Jack élettársa és családja meghallotta, hogy mi folyik odafent, addigra riadót fújtak és rég eltűntek. A rablók konkrét részleteket tudhattak meg azoktól, akik korábban a házban jártak

– mondta a brit bulvárlapnak egy névtelen forrás.

Egy másik elmélet szerint a rablókat segítette a Manchester City sztárjának egy bővítésre vonatkozó tervezési kérelme, amely online feltárja a hét hálószobás otthonának alaprajzát.

Mick Neville, a
rendőrség korábbi vezető nyomozója szerint a rendőrök próbálják megállapítani, hogy ki férhetett hozzá az ingatlanhoz az elmúlt hónapokban, és hangsúlyozta, hogy kluboknak is komolyabb védelmet kellene biztosítaniuk a játékosaiknak.

Pep Guardiola, a Manchester City edzője pedig azt kérte a játékosaitól, hogy ne villogjanak vagyontárgyaikkal az interneten, mivel a rablás előtt Grealish is olyan fotókat osztott meg, amelyeken 500 ezer fontos órákat viselt.

Grealish újévi üzenete

"El sem tudom mondani, mennyire feldúlt vagyok a néhány nappal ezelőtti betörés miatt, ami az otthonomban történt.

A családom jelenti számomra a világot, és semmi sem fontosabb, mint a biztonságuk garantálása. Ez mindannyiunk számára traumatikus élmény volt, és nagyon hálás vagyok, hogy senkinek sem esett baja.

Annyi csodálatos élményben és eredményben volt részem az elmúlt 12 hónapban, de hogy őszinte legyek, életem legjobb évét a labdarúgásban most nem érzem úgy, hogy ünnepelhetném.

Jack Grealish napokig bulizott miután a City megnyerte a Bajnokok Ligáját Forrás: AFP/Oli Scarff

"Az ilyen szörnyű bűncselekményeket elkövető embereknek fogalmuk sincs arról, hogy mekkora kárt okoznak az emberek életében.

Remélem, hogy megtalálják és bíróság elé állítják őket, hogy más családoknak ne kelljen keresztülmenniük azon, amin nekünk.

Nagyra értékelem a mindenkitől kapott üzeneteket és a barátaim, csapattársaim és a klub támogatását.

Egy pozitívabb megjegyzéssel szeretnék mindenkinek köszönetet mondani az elmúlt év során nyújtott támogatásért, boldog 2024-et kívánok neked és a családodnak" - írta a közösségi oldalán Jack Grealish, a Manchester City támadója.