Vágólapra másolva!
Csütörtök este a magyar bajnok Ferencváros második helyen továbbjutott a labdarúgó Konferencia-liga F csoportjából, mivel 1-1-es döntetlent játszott itthon az előző kiírás olasz döntősével, az első helyezettként rögtön a nyolcaddöntőbe lépő Fiorentinával. A találkozó után Dibusz Dénes, a Ferencváros csapatkapitánya az M4 Sport kamerája előtt köszönetet mondott a szurkolóknak, akik hatalmas támogatást nyújtottak a csapatnak.

„Egyik csapat sem döntetlenre játszott.

Nagy dolog, hogy veretlenül jutottunk tovább, korábban ilyenre még nem volt példa. De az évnek még nincs vége, van egy meccsünk még vasárnap hazai pályán, azt jó lenne megnyerni" – mondta az M4 Sport kamerája előtt Dibusz Dénes, a Fradi csapatkapitánya.

Dibusz Dénes, a Fradi csapatkapitánya Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

„Megint telt ház volt, a szurkolók élvezték a meccset.

A sorsolás után azt kívántam, hogy legyen a csoportkörben három felejthetetlen találkozónk, ez össze is jött, úgyhogy köszönjük nekik még egyszer azt, amit ezen a három meccsen nyújtottak" – tette hozzá Dibusz Dénes.

Az olasz Fiorentina csoportelsőként a márciusi nyolcaddöntőbe lépett, míg a magyar bajnok Ferencvárosnak, amely az előző idényben az Európa-ligában is megélte a kupatavaszt, másodikként februárban játszania kell a 16 közé jutásért.

A Ferencváros hétfőn a nyoni sorsoláson kap ellenfelet az Európa-liga csoportharmadikjai közül.