Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalosan döntött a bolgár-magyar Eb-selejtezővel kapcsolatban. Az MLSZ hivatalos honlapján közölte, hogy megrendezik csütörtökön 18 órától az összecsapást, méghozzá Szófiában, ahol eredetileg is tervezték.

Szófiában rendezik meg a bolgár-magyar Eb-selejtezőt

Hosszú és bizonytalan napok után végre megoldódott a bolgár-magyar Eb-selejtező körüli bohózat. Az UEFA döntött az ügyben, amelyből kiderült, hogy

Szófiában rendezik meg a találkozót.

A Vaszil Levszki Stadionban rendezik a bolgár-magyar Eb-selejtezőt Forrás: NurPhoto via AFP/Hristo Rusev/NurPhoto/Hristo Rusev

- olvasható az MLSZ közleményében.

A magyar válogatott számára kiemelten fontos bolgár mérkőzés előzményei a nemzetközi labdarúgásban példátlan helyzetet eredményeztek - írja a közleményében az MLSZ. Az UEFA a bolgár szövetség kérésére először a múlt héten, másodszor a mai napon megváltoztatta a mérkőzés helyszínét, és zárt kapus mérkőzés megtartását rendelte el. Fontos hangsúlyozni, hogy a szabályok szerint az UEFA-nak rendkívüli helyzetben, például biztonsági kockázat esetén joga van ilyen döntésre, a vendég szövetségnek pedig nincs vétójoga az ilyen döntéssel szemben. Fentiek ismeretében a magyar szövetség a múlt héten igyekezett sportszerűen eljárni, és bár – elsősorban a magyar válogatott szurkolói miatt – nem értett egyet a késői helyszínváltással és különösen a zárt kapus megoldással; a döntést kényszerűen elfogadta, és a nyilvánosság előtt nem kommentálta a történéseket.

"Most azonban, hogy pár nappal a mérkőzés előtt teljes káosz alakult ki a helyszínnel kapcsolatban, már egyértelműen ki kell mondani: amit a rendező szövetség művelt az elmúlt hetekben, példátlan, teljes mértékben indokolatlan és súlyosan sportszerűtlen. Még egy családi nyaralást sem lehet így megszervezni, nemhogy egy komoly téttel bíró, emberek sokaságát érintő és milliókat érdeklő nemzetközi labdarúgó-mérkőzést.

A bolgár szövetség lehetetlen helyzetbe hozta az UEFA-t és a magyar szövetséget is: kihasználva, hogy mindkét szervezet a sportszerűséget tartja szem előtt, és minden esetben arra törekszik, hogy a pályán dőljön el a továbbjutás kérdése" - tette hozzá a magyar szövetség.

A szabályok alapján a helyzet egyértelmű: ha a magyar válogatott nem utazna el a most kijelölt helyszínre, játék nélkül veszítené el a mérkőzést, ami nyilvánvalóan vállalhatatlan opció minden labdarúgást szerető magyar ember számára.

Ezért az MLSZ alkalmazkodik a döntéshez, a magyar csapat holnap elindul Szófiába, és csütörtökön pályára lépve a szurkolók távolból is érezhető támogatása mellett mindent megtesz azért, hogy kiharcolja az Európa-bajnokságra való kijutást.

A bolgár-magyar bohózat előzményei

Mint ismert, a magyar szövetség (MLSZ) még múlt hétfőn a honlapján számolt be arról, hogy a rendező bolgár szövetség (BFU) biztonsági okokból megváltoztatta a mérkőzés helyszínét, időpontját; illetve úgy döntött, hogy nem léphetnek be szurkolók a stadionba.

A tájékoztatásból kiderült: a BFU azt kezdeményezte, hogy a meccset Szófia helyett Plovdivban rendezhesse meg, az eredetileg meghirdetett - magyar idő szerinti - 20.45 helyett 18 órás kezdéssel. Mivel a bolgár rendőrség a találkozó eredeti időpontjában, nézők előtti szervezéséhez nem járult hozzá, az európai szövetség (UEFA) a rendkívüli körülményekre tekintettel a találkozó zárt kapuk mögötti rendezését elfogadta.

A mérkőzést az eredeti elképzelés szerint egyébként Plovdivban rendezték volna, de szeptember 26-án bejelentették, hogy a szófiai Vaszil Levszki Nemzeti Stadion lesz a helyszín. Ez azóta már többször módosult, felmerült, hogy Kardzsali Arda Arénában lesz a befutó, majd újra Vaszil Levszki Nemzeti Stadion került képbe. És itt véget is ez a történet, csütörtökön 18 órakor lép pályára magyar idő szerint a magyar válogatott.

A magyarok 14 ponttal az élen állnak a G csoportban. A szerbeknek 13, a montenegróiaknak 8, a litvánoknak 6, a bolgároknak 2 pontjuk van. A szerbek és a litvánok már csak egy meccset játszanak, a magyarok a bolgárok után a montenegróiakkal csapnak össze vasárnap a Puskás Arénában.

Ha a magyar válogatott a két meccsen egyetlen pontot szerez, a többi mérkőzés eredményétől függetlenül kijut a jövő nyári, németországi kontinensviadalra.