Vágólapra másolva!
A norvég válogatott csütörtök esti felkészülési mérkőzésén bokasérülést szenvedett Erling Haaland, a Manchester City csatára, aki így biztosan kihagyja a Skócia elleni Eb-selejtezőt.

A gólerős norvég támadó a Feröer-szigetek elleni felkészülési mérkőzés hajrájában sérült meg. A válogatott csapatorvosa, Ola Sand szerint a sérülés ugyan nem súlyos, de egyelőre komoly fájdalmat okoz a norvég csatárnak és a mozgásban is akadályozza kissé, ezért a soron következő, skótok elleni meccsen nem fog pályára lépni.

Haaland bokája ismét megsérült Forrás: AFP/Lise Aserud

Haalandnak már korábban is volt problémája a bal bokájával, ám mivel egyelőre nincs pontos diagnózis, így nem tudni, mennyi időt kell kihagynia, ez pedig aggodalomra adhat okot a pontlevonással és kizárással fenyegetett Manchester City számára, hiszen éppen egy hét múlva – november 25-én – fogadja a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpoolt, amely mindössze egypontos lemaradással második a Premier League-ben.

Óriási érvágás lenne a Manchester Citynek Haaland kidőlése a rangadó előtt, mivel a norvég elképesztő formában van, minden tétmeccset figyelembe véve 18 találkozón 17 gólt szerzett már, ráadásul így is hosszú a sérültek listája az angol bajnoknál, hiszen Kevin De Bruyne, John Stones, Ederson, Matheus Nunes, Nathan Ake és Mateo Kovacic is harcképtelen jelenleg.