Vágólapra másolva!
A telt házas Puskás Arénában zárja az Európa-bajnoki selejtezőket a magyar labdarúgó-válogatott, amely csütörtökön este Szófiában már bebiztosította a kijutását a jövő évi kontinenstornára. Így aztán vasárnap gyakorlatilag örömfutballnak lehet szemtanúja a minden bizonnyal kiváló hangulatot teremtő 60 ezer magyar szurkoló. Ám nem csupán az utolsó esélyét megragadni próbáló Montenegró számára lesz nagyon fontos a mérkőzés, hanem Marco Rossi együttese számára is maradt tét: a csoportelsőség, ami második kalapot érne a decemberi Eb-sorsolásra a magyar válogatottnak!

Megint egy öngól okozott magyar örömmámort

Nehezen lehet felocsúdni a Szófiában történtekről, de talán ez nem is baj, nem is kell. Csupán néhány tucatnyi magyarnak volt szerencséje a helyszínen végignézni a Bulgária elleni mérkőzést, további pár száz kalandor pedig a stadion környezetében élhette át a drámát. A többi magyar futballszurkolónak az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) keddi döntése értelmében egy lehetősége maradt: otthon kiizgulnia a pontszerzést. Sikerült!

A magyar csapat tagjai így ünnepeltek az Eb-re való kijutás bebiztosítása után Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az 1998-as világbajnoki selejtezőn a finn Tepi Moilanen, a 2016-os Európa-bajnokságon az izlandi Birkir Saevarsson, 2023. november 16-án pedig a bolgár Aleksz Petkov volt az, aki az utolsó pillanatokban szerzett öngóllal okozott eksztázist egész Magyarországnak.

Moilanen öngólja vb-pótselejtezőt, Saevarsson becsúszása lényegében Eb-nyolcaddöntőt, Petkov fejese pedig Európa-bajnoki kijutást ért a magyar labdarúgó-válogatott számára.

Mindhárom esetben külföldön érte el a sikert a csapat, ám míg előbbi kettőnél szép számban lehettek magyar szurkolók is a stadionban, addig a zárt kapuk mögött rendezett bulgáriai találkozón leginkább csak a játékosok örömét lehetett hallani az öngól után. Ám szerencse, hogy kevesebb, mint három napot kell várni, és Marco Rossi együttesét a több tízezres hazai közönség rögtön meg tudja ünnepelni egyfajta gálameccsen. Pontosabban mégsem gálameccsen, hiszen mindkét válogatott számára van még komoly cél.

Magyar és montenegrói oldalon is van tét - Mozambik és Paraguay is segíthet

Az Eb-selejtezők utolsó fordulója előtt három olyan nemzet van, amelynek élet-halál harcot kell vívnia, hiszen a csoportból még van esélye kijutnia, de ha ez nem sikerül, végleg elúszott az Eb-részvétel, mert pótselejtezős helyre már nem számíthat. Ez a három válogatott Moldova, Szlovénia és Montenegró. Moldovának Csehországban kell nyerni, Szlovénia pedig odahaza nem kaphat ki Kazahsztántól – nekik tehát a saját kezükben van a sorsuk. A montenegróiaknak viszont nem, számukra egyetlen forgatókönyv létezik: a Puskás Arénában aratott győzelem mellett a szerbek odahaza kapjanak ki otthon a csoportutolsó bolgároktól.

A montenegróiak életben tartották a halvány Eb-reményüket Litvánia legyőzésével Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A magyar válogatott ebben az esetben csoportelső lenne, de e cél elérésére nem ilyen módon van a legnagyobb esély.

Marco Rossi együttese számára vagy egy szerb botlás, vagy egy Puskás Arénában elért pontszerzés kell az első hely megszerzéséhez,

de egyszerűbb azt leírni, hogy milyen esetben nem lesz meg az 52 éve áhított pozíció: a magyar csapat csak akkor lesz második, ha kikap, Szerbia pedig győz.

A csoportelsőség azért is lenne rendkívül fontos, mert ebben az esetben az Európa-bajnokság december 2-i sorsolásán a második kalapból húznák ki a magyar válogatottat, vagyis (szigorúan elméletileg) csak egy erősebb együttes kerülhetne egy kvartettbe Szoboszlai Dominikékkal Németországban.

Írtuk, hogy 52 éve nem volt csoportelső a magyar válogatott, ez az Európa-bajnoki selejtezőkre vonatkozik. Világbajnoki kvalifikáción volt erre példa azóta, legutóbb az 1986-os vb előtt, amikor Hollandiát megelőzve zárt az élen Mezey György együttese. Akkor már az utolsó forduló előtt biztossá vált a kijutás és az elsőség is, így tét nélkül 1-0-ra kikapott a magyar válogatott a hollandoktól a Népstadionban, amit a 72 ezer szurkoló nem nézett jó szemmel – a rendőrség szabadon eresztett rendőrkutyákkal oszlatta szét a csalódott tömeget.

Erre most semmi esély. Egyrészt ahogy írtuk, most bőven van miért küzdenie a magyar válogatottnak; másrészt Marco Rossi együttesét úgy tűnik, minden körülmények között imádják a szurkolók; harmadrészt egy bizonyos világranglista élére is felugorhat a csapat. Jelenleg ugyanis

tavaly szeptember óta tartja a veretlenségi sorozatát a magyar válogatott, amely szám szerint már 11 meccsesnél jár.

A világon ez a harmadik leghosszabb aktív sorozat, miután a vb-címvédő Argentína 14-es szériája Uruguay ellen megszakadt. Így már csak két nemzet van a magyar csapat előtt: egyrészt a legutóbb napra pontosan egy évvel ezelőtt vereséget szenvedő Algéria, amely azóta mindent beleszámítva 18 meccs óta nem talált legyőzőre – egyedül az Afrikai Nemzetek Bajnoksága döntőjét bukta el, de azt csak büntetők után, így ez hivatalosan döntetlennek számít –, másrészt a 2022 februárja óta (16 meccse) veretlen Kolumbia.

Az algériai sorozat (akárcsak a magyar válogatotté) idén már csak vasárnap (ma) szakadhat meg, hiszen Algéria Mozambik otthonában lép pályára délután vb-selejtezős mérkőzésen.

Nagy összegben azért ne feltétlenül fogadjunk arra, hogy vereség lesz a vége az algériaiak számára. A kolumbiaiak pedig legközelebb magyar idő szerint szerda éjfélkor fogadják Paraguay-t, szintén vb-selejtezőn.

Sorozatban a 12. meccsén maradhat veretlen a magyar válogatott, amely 68 (hivatalosan 47) év után hozhat le egy teljes idényt vereség nélkül Forrás: MTI/Illyés Tibor

Ráadásul

a magyar labdarúgó-válogatott legutóbb 1955-ben zárt egy évet úgy, hogy nem szenvedett egyetlen vereséget sem

– 1976-ban sem kapott ki hivatalos mérkőzésen, de egy Mexikó elleni nem hivatalos vereség akkor is volt. Márpedig ezzel a teljesítménnyel is az Aranycsapat nyomdokaiba léphetne Marco Rossi együttese, ami szintén plusz motiváció lehet.

Elképesztő érdeklődés és programok a Puskás Arénában

Az MLSZ beszámolója szerint november elejéig több mint 30 ezer szurkoló korábban már előzetesen, bérlet formájában megváltotta a jegyét az utolsó Eb-selejtezőre, a fennmaradó helyekre pedig több mint 110 ezer igénylés futott be (egy sem montenegróiaktól, hiszen vendégszurkolók nem lehetnek a meccsen). Végül

nagyjából két és fél óra alatt kelt el minden jegy a Montenegró elleni meccsre, és ebből kiderült, hogy mintegy 80 ezer drukker maradt csalódott, amiért akarata ellenére lemarad az év legnagyobb fociünnepéről.

Ugyanakkor ezt kihasználják a jegyüzérek, akik pofátlanul magas összegért próbálják eladni a belépőket a kiéhezett, balszerencsés szurkolóknak.

Azok, akiknek sikerült jegyhez jutnia vasárnap délutánra, ráadásul nem csupán a meccset élvezhetik majd. Ha időben érkeznek – ami a közlekedési lezárások miatt is célszerű –, a szurkolói zónában déltől élő csocsó, arcfestés, labdalabirintus, rúgássebesség-mérő és freestyle-bemutató is lesz, valamint egy helyszíni felvezető műsorral is készülnek 13.15-től a szurkolói falu színpadán a sérülés miatt a keretben nem lévő Fiola Attila és Varga Barnabás részvételével.

Marco Rossiék már készen állnak, de Montenegró is éhesen érkezett

Fiolára és Vargára nem számíthat Marco Rossi, ahogy Willi Orbánra, Gulácsi Péterre és Sallai Rolandra sem az alapemberek közül, a hiányzókhoz pedig még csatlakozik a bolgárok ellen kiállított (egyben több mint négy év után az első magyar piros lapot kapó) Kerkez Milos is. A szövetségi kapitány a szombati sajtótájékoztatón először megmagyarázta, hogyan értette valójában a Bulgária elleni találkozót követő nyilatkozatát, majd rátért a vasárnapi meccsre és a távlati célokra is.

Telki, magyar válogatott, sajtótájékoztató, 2023. 11. 18., Balogh Botond, Marco Rossi

Telki, magyar válogatott, edzés, sajtónyilvános edzés, csapat, labdarúgás, foci, Telki Stadion, 2023. 11. 18.

„Jól jönne, ha csoportelsőséggel fejeznénk be a sorozatot, mert akkor a december 2-ai sorsoláson a második kalapba kerülünk. Tudom, hogy ünnepre számíthatok, ez indokolt is, mert összejött egy nagy cél. Az ember életében nem történik ilyen minden nap.

Érzelmes lesz, biztosan meg fogok hatódni. Különösen fontos, hogy odategyük magunkat, hogy megtartsuk ezt a támogatást, ezt a hangulatot, ami most a csapat körül kering. Ezt a pozitív légkört a lehető legtovább fenn kell tartani. Ne rontsuk el ezt a hozzáállást, ez a legfontosabb. A Puskás Arénában semmiképpen nem hibázhatunk – mondta Marco Rossi. –

Legutóbb 1986-ban járt a csapat világbajnokságon. Ez lenne a legszebb üzenet a magyar labdarúgásnak, hogy nagyszerű úton járunk, szóval ez a legnagyobb célunk a jövőre nézve."

A hangulat mindenesetre kiváló volt a válogatott edzőtáborában, a szombat esti edzésen egy kis kő-papír-ollózás is belefért, amit először még Sallai és Szoboszlai között láthatott a közönség az idei első Eb-selejtezőn. Azonban arról a montenegrói szövetségi kapitány, Miodrag Radulovic is biztosította a szurkolókat, hogy mindent el fog követni a válogatottja azért, hogy valamelyest elrontsa a magyar örömünnepet.

"Az Eb-selejtezők során javuló formát mutatunk. Legutóbbi öt meccsünkből hármat megnyertünk, és minden alkalommal legalább két gólt szereztünk. Mi felkészültünk, és nyernünk kell, hogy legyen esélyünk. Az első lépést megtettük Litvánia legyőzésével, de azzal vagyok különösen elégedett, ahogy megtettük. Most jön a második lépés,

– nyilatkozta Radulovic, majd a csapatkapitány-helyettes, Stefan Savic is optimistán beszélt a várakozásairól. –

Ami fontos, hogy mi tegyük meg azt, ami rajtunk múlik, még ha az esélyünk minimális is az Eb-re."

A júniusban, Montenegróban elért döntetlen megismétlése ezúttal csak a magyar válogatott számára lenne jó eredmény Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Magyar-montenegrói meccstörténelem

Montenegró ellen eddig négyszer (közte háromszor felkészülési meccsen) játszott a magyar válogatott, két döntetlen mellett két vereség a mérleg.

Csak két olyan nemzet van, aki ellen ennél többször mérkőzött meg Magyarország, de még nem nyert: Portugália (0-4-10) és Szlovákia (0-2-4).

Az eddigi egyetlen hazai találkozó egy 2008-as felkészülési mérkőzés volt, akkor a Puskás Ferenc Stadionban 3-3 lett a fordulatos összecsapás vége. Talán nem nagyon bánnánk, ha vasárnap egy hasonlóan eseménydús és gólgazdag mérkőzés után törne ki a még nagyobb fesztiválhangulat a Puskás Arénában és az egész országban.

2024-es Európa-bajnokság, selejtezők, G csoport, 10. (utolsó) forduló:
november 19. 15:00 Magyarország-Montenegró
november 19. 15:00 Szerbia-Bulgária

A G csoport állása:
1. (és már kijutott az Eb-re) MAGYARORSZÁG 15 pont (7 mérkőzés), 2. Szerbia 13 (7), 3. Montenegró 11 (7), 4. Litvánia 6 (8), 5. Bulgária 3 (7)