Vágólapra másolva!
Az amerikai női labdarúgó-válogatott először maradt érem nélkül a világbajnokságok történetében, mivel az Ausztráliában és Új-Zélandon zajló esemény vasárnapi nyolcaddöntőjében tizenegyesekkel alulmaradt a svéd csapattal szemben.

A találkozó egyik hőse a skandináv együttes kapusa, Zecira Musovic volt, aki összesen 11 védéssel zárt, és a rendes játékidőben, majd a hosszabbításban is több bravúrral járult hozzá ahhoz, hogy nem született gól. Két legnagyobb bravúrja 0:28-nál és 1:30-nál látható az alábbi videón: előbb Lindsey Horan lövését, majd Alex Morgan fejesét hárította.

A Horannel szembeni védést követően meglehetősen hanyagul vette tudomásul, hogy nem lett gól a nagyszerű lövésből.

Nem csoda, hogy a svéd kapus lett a meccs embere:

Az egész meccsen fölényben futballozó címvédő amerikaiak így is közel jártak a továbbjutáshoz, mert a 11-esek során az ötödik párban Sophia Smith a nyolc közé lőhette volna a csapatát, azonban a labda a bal kapufa mellett suhant el. A hatodik párban nem hibáztak a játékosok, így az amerikai kapus, Alyssa Naeher sem. A hetedik körben viszont Kelley O'Hara a bal kapufát találta el, míg Lina Hurtig lövését elsőre úgy tűnt, hogy védte Naeher, azonban a labda a gólvonalon túlra pattant róla. A svéd játékosok eleinte nem is mertek örülni, mígnem a videobíró ellenőrzése után a játékvezető megítélte a továbbjutást jelentő gólt.

Az amerikai válogatott az előző nyolc női vb-n négy arany-, egy ezüst- és három bronzérmet szerzett, azaz először maradt le a dobogóról. Az előző két alkalommal győztes tengerentúliak ráadásul sporttörténelmet írhattak volna az újabb diadalukkal, mert a labdarúgásban még sosem fordult elő - sem férfi, sem női vonalon -, hogy egy nemzeti együttes sorozatban három világbajnoki címet szerezzen. Az amerikai kieséssel az is eldőlt, hogy Megan Rapinoe, Alex Morgan, Julie Ertz, Kelley O'Hara és Alyssa Naeher nem csatlakozik a sportág egyetlen háromszoros világbajnokához, Peléhez. Érdekesség, hogy közülük O'Hara és Rapinoe kihagyta a 11-esét, és csak a kapus Naeher volt eredményes.

A nyolc között a japán válogatott lesz a svédek ellenfele pénteken.

Eredmény, nyolcaddöntő:
Svédország-Egyesült Államok 0-0 - 11-esekkel: 5-4
Hollandia - Dél-afrikai Köztársaság 2-0 (1-0)