Az első negyed óra után úgy tűnt, hogy a Barcelona sima sikert fog aratni, mivel a 15. perc után már kétgólos előnyben volt, már pedig arra, hogy a katalán együttes idegenben az első negyed óra után kettővel vezessen 2012 októbere óta nem volt példa.
Az első találatot Gavi jegyezte a 16 éves csodatini, Lamine Yamal beívelése után. A fiatal játékos ezzel 16 évesen és 45 naposan a XXI. század legfiatalabb gólpasszadója lett a spanyol élvonalban, megelőzve csapattársát, Ansu Fatit, aki eddig 16 évesen és 318 naposan tartotta az eddigi rekordot a valencia ellen 2019-ben jegyzett asszisztjával.
Nem sokáig örülhettek azonban a vendégek, mivel a félidő felénél Juan Foyth fejesgólja visszahozta a meccsbe a Villarrealt, sőt még a szünet előtt az egyenlítés is összejött. Egy gyors kontratámadás Alexander Sörloth szerzett gólt. A tavalyi szezon óta egyetlen játékos sem volt többször eredményes a Barcelona ellen, mint a norvég támadó, aki azóta két gól mellett egy gólpasszt jegyzett.
A második hazai gól előtt Álex Baena adta a gólpasszt, majd a szünet után be is talált a fiatal középpályás, ezzel megfordítva az állást. Baena pályafutása során először szerzett gólt és gólpasszt egy adott meccsen belül, a Villarreal történetében pedig mindössze a harmadik játékos, aki erre képes volt a Barcelona ellen. Legutóbb ez a bravúr 2019-ben Samu Chukwuezének, illetve Manolo Alfarónak sikerült 1999-ben.
Az utolsó húsz perc is tartogatott még fordulatot, ám ennek már aligha örülhetett a Villarreal, ugyanis előbb Ferrán Torres eglizált, majd Yamal kapufáról kipattanó lövését Robert Lewandowski passzolta be az kapuba közvetlen közelről, ezzel megszerezve a győzelmet a Barcelonának.
La Liga, 3. forduló:
Villarreal-Barcelona 3-4 (2-2)
gólszerző: Foyth (26.), Sörloth (40.), Baena (50.), illetve Gavi (12.), de Jong (15.), Torres (68.), Lewandowski (71.)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 37 | 29 | 1 | 7 | 87-26 | 61 | 94 | GY GY GY GY D |
2. | Barcelona | 37 | 25 | 5 | 7 | 77-43 | 34 | 82 | GY V GY GY GY |
3. | Girona | 37 | 24 | 7 | 6 | 78-46 | 32 | 78 | GY GY D V GY |
4. | Atletico Madrid | 37 | 23 | 10 | 4 | 68-43 | 25 | 73 | GY GY GY GY V |
5. | Athletic Bilbao | 37 | 18 | 8 | 11 | 60-37 | 23 | 65 | V GY D V GY |
6. | Real Sociedad | 37 | 16 | 9 | 12 | 51-37 | 14 | 60 | V GY V GY GY |
7. | Real Betis | 37 | 14 | 9 | 14 | 48-45 | 3 | 56 | D GY GY D V |
8. | Villarreal | 37 | 14 | 13 | 10 | 64-64 | 0 | 52 | GY V GY GY D |
9. | Valencia | 37 | 13 | 15 | 9 | 38-43 | -5 | 48 | V V D V V |
10. | Deportivo Alaves | 37 | 12 | 16 | 9 | 35-45 | -10 | 45 | GY GY D V GY |