Vágólapra másolva!
A klub álláspontja szerint a nemzetközi (FIFA), illetve a magyar szövetség (MLSZ) jogellenesen zárta ki a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Mezőkövesd Zsóry FC-t az új játékosok regisztrálásából.

A borsodi klub honlapján megjelent közlemény szerint az ügy előzményei tavaly nyárra vezethetőek vissza, amikor korábbi játékosuk,

a horvát Matija Katanec egyoldalúan és - a klub álláspontja szerint - jogellenesen mondta fel munkaszerződését, majd ezt követően kártérítési igénnyel fordult a FIFA-hoz.

"Annak ellenére, hogy az MLSZ által megszövegezett és az első osztályú klubok által kötelezően alkalmazandó munkaszerződés rendelkezései szerint egy első osztályú magyar labdarúgóklub mint munkáltató, és a játékosok mint munkavállalók közötti munkajogi vita esetén kötelezően az illetékes magyar munkaügyi bíróság jár el, a FIFA, sokadszorra megsértve a magyar bíróságok joghatóságát, határozatot hozott" - áll a közleményben.

A Mezőkövesd jogellenesnek tartja a kizárást az új játékosok regisztrálásából Forrás: mezokovesdzsory.hu

Mivel a FIFA határozata nem tartalmazott indokolást, ezért az indoklás megküldését külön kérték a borsodiak, annak érdekében, hogy jogorvoslati kérelmet tudjanak előterjeszteni.

A FIFA sajnálatos és jogsértő módon - feltételezhető informatikai hibából eredően - a határozat indoklását már csak az eltiltó határozattal egyidejűleg, múlt szerdán közölte a klubbal - írták.

Ennek megfelelően a június 9-én meghozott, indokolt határozat jogszabálysértő módon nem került közlésre a klubbal sem e-mailben, sem a FIFA által működtetett kommunikációs felületen, így a fellebbezés, jogorvoslat lehetőségétől elzárták a Mezőkövesd Zsóry FC-t - tették hozzá.

A klub a FIFA-határozatok felülvizsgálatára jogosult svájci székhelyű nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult mind a Matija Katanec ügyében született alaphatározat,

mind az abból következően megállapított eltiltás hatályon kívül helyezése, illetve megszüntetése érdekében.

A középhátvéd Katanec 95 mérkőzésen két gólt szerzett mezőkövesdi színekben, jelenleg pedig a román ACSM Poli Iasi futballistája.