Vágólapra másolva!
Szombat este a magyar labdarúgó-válogatott 0-0-s döntetlent játszott Montenegró vendégeként Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen. A találkozó után Dibusz Dénes, a magyar válogatott kapusa, a csereként beállt Csoboth Kevin és a 70. válogatottbeli meccsén pályára lépő Nagy Ádám értékelt az M4 Sport kamerája előtt. 

„Az első félidő elején jobban engedtek játszani minket, de a pontatlanságaink miatt tudtak helyzeteket kialakítani. A második félidőben voltak melegebb szituációk a kapunk előtt, de összességében reális eredmény született.

A teljesítményünk miatt viszont csalódottak vagyunk" – értékelt a találkozó után Dibusz Dénes, a magyar válogatott kapusa.

Dibusz Dénes ezúttal is magabiztosan védett Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

„Nehéz meccsre számítottunk, ők az első perctől kezdve agresszívek voltak. Mindegy lett volna, milyen góllal, csak nyerjünk, de sajnos ez nem sikerült.

Elégedetlen vagyok, mert mindenképpen nyerni szerettünk volna, hiszen előreléphettünk volna a csoportunkban.

Mentálisan és fizikálisan is jó állapotban vagyunk, de ma nem tudtunk túl nagy helyzeteket kidolgozni, ezen a következő meccsen mindenképpen javítani kell" – mondta a találkozó után Csoboth Kevin, az Újpest támadója.

„Abszolút azt kaptuk, amire számítottunk. Tudtuk, hogy be fognak állni, kompaktak lesznek és kontrákból próbálnak majd veszélyesek lenni. Ilyen szempontból is volt egy-két hiba, elcsúsztunk, nem volt jó a megelőzés. Túl sok ki nem kényszerített hibát vétettünk támadásépítésben. Ráadásul beszéltük is a meccs után, hogy lassan játszottunk, és úgy jöttek ezek a hibák, mert ha gyorsan játszunk és úgy csúsznak be a hibák, az megint egy másik dolog.

– mondta a meccs után Nagy Ádám, aki a 70. meccsét játszotta a magyar válogatottban.

Nagy Ádám ezúttal is rengeteget dolgozott Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Marco Rossi csapata a pontosztozkodással - jobb gólkülönbségének köszönhetően - megőrizte második helyét a csoportban Montenegró előtt.

A magyarok kedden a két mérkőzés után egyetlen ponttal negyedik helyen álló litván csapatot fogadják a Puskás Arénában.