Vágólapra másolva!
Megkezdte felkészülését a következő szezonra az OTP Bank Ligában szereplő Fehérvár FC labdarúgócsapata.

A klub honlapjának beszámolója szerint hétfőn és kedden egyéni teszteken vesznek részt a futballisták, ezeket követően tartja meg első edzését a svéd Bartosz Grzelak vezetőedző.

Az első nyári igazolás Spandler Csaba volt, de két, korábban kölcsönadott játékos, Zeke Márió és Kovács Bence is a fehérváriakkal kezdte el a felkészülést. A válogatott játékosok - Stopira, Tobias Christensen, Kenan Kodro és Nikola Serafimov - később csatlakoznak a csapathoz, Peter Pokorny kölcsönjátéka után pedig visszatért a Real Sociedad együtteséhez.

A hét hátralévő részében szombatig minden nap egy alkalommal edz Fehérvár FC.