Az ezüstéremért harcoló madridiak Saul Niguez góljával szereztek vezetést a 21. percben, majd Antoine Griezmann egy sokat vitatott találattal duplázta meg a vendégek előnyét a szünet előtt – a felvételek alapján sem volt egyértelmű, hogy áthaladt-e a labda a gólvonalon a francia lövésénél.
A második félidő elején Yannick Carrasco 15 másodperc után betalált, így már 3-0-ra vezetett az Atlético. Ezután azonban teljesen megváltozott a játék képe, és az Espanyol óriási fölényben kezdett futballozni, sorra dolgozta ki a helyzeteket a csapat. Ez pedig ki is fizetődött: Cesar Montes és Vinícius Souza fejesgóljával, valamint Joselu büntetőjével a 79. percre kiegyenlítettek a hazaiak.
- Legutóbb 1952-ben fordult elő a La Ligában, hogy egy csapat felálljon háromgólos hátrányból: akkor az Atlético tudott 0-3-ról, majd 1-4-ről kiegyenlíteni 4-4-re a Valladolid ellen
A győztes gól megszerzésére is az Espanyolnak volt több lehetősége, ám Ivo Grbic kapus ekkor a helyén volt, így
a 26 kapura lövés ellenére csak egy pontot szereztek a hazaiak.
Az Atlético október óta először kapott három gólt a bajnokságban, és lépéshátrányba került a Reallal szemben a második helyért; az Espanyol pedig (a Getafe sevillai sikerének is köszönhetően) az egy szerzett ponttal együtt is nagy bajban van, hiszen két fordulóval a vége előtt 3 pontra van a bennmaradást érő pozícióktól.
1. félidő |
---|
44Antoine Griezmann |
21Saul Niguez |
21Mario Hermoso |
2. félidő |
---|
94Jose Gimenez |
89Carlos Martin |
88Koke |
88Yannick Carrasco |
80Vinicius de Souza Costa |
79Vinicius de Souza Costa |
79Aleix Vidal |
78Angel Correa |
78Javier Puado |
78Brian Olivan |
77Rodrigo De Paul |
76Joselu |
75Ivo Grbic |
66Aleix Vidal |
64Cesar Montes |
64Aleix Vidal |
56Denis Suarez |
55Oscar Gil |
46Yannick Carrasco |
46Fernando Calero |
Pacheco
Gil
Montes
Calero
Cabrera
Olivan
Puado
Darder
Suarez
Ribaudo
Grbic
Molina
Witsel
Gimenez
Hermoso
Carrasco
De Paul
Niguez
Correa
Griezmann
Espanyol
13Fernando Pacheco |
2Oscar Gil 55 |
23Cesar Montes 64 |
5Fernando Calero 46 |
4Leandro Cabrera |
14Brian Olivan 78 |
7Javier Puado 78 |
10Sergi Darder |
6Denis Suarez 56 |
9Joselu 76 |
21Nico Ribaudo |
15Jose Gragera |
19Daniel Gomez |
1Joan Garcia |
25Alvaro Fernandez |
3Adria Pedrosa |
8Keidi Bare |
12Vinicius de Souza Costa 80 79 |
16Jose Carlos Lazo |
17Martin Braithwaite |
18Ronael Pierre-Gabriel |
20Edu Exposito |
22Aleix Vidal 79 66 64 |
24Sergi Gomez |
30Luca Koleosho |
Atletico Madrid
1Ivo Grbic 75 |
16Nahuel Molina |
20Axel Witsel |
2Jose Gimenez 94 |
22Mario Hermoso 21 |
21Yannick Carrasco 88 46 |
5Rodrigo De Paul 77 |
6Koke 88 |
17Saul Niguez 21 |
10Angel Correa 78 |
8Antoine Griezmann 44 |
23Reinildo |
15Stefan Savic |
11Thomas Lemar |
14Marcos Llorente |
9Memphis Depay |
19Alvaro Morata |
13Jan Oblak |
31Antonio Gomis |
3Sergio Reguilon |
4Geoffrey Kondogbia |
12Matt Doherty |
34Pablo Barrios |
26Diego Bri |
32Alberto Moreno |
36Marco Moreno |
29Carlos Martin 89 |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 36 | 29 | 1 | 6 | 83-22 | 61 | 93 | GY GY GY GY GY |
2. | Barcelona | 35 | 23 | 5 | 7 | 72-43 | 29 | 76 | GY V GY V GY |
3. | Girona | 36 | 23 | 7 | 6 | 75-45 | 30 | 75 | GY GY GY D V |
4. | Atletico Madrid | 35 | 22 | 9 | 4 | 64-39 | 25 | 70 | GY V GY GY GY |
5. | Athletic Bilbao | 35 | 17 | 7 | 11 | 57-35 | 22 | 62 | D D V GY D |
6. | Real Betis | 35 | 14 | 8 | 13 | 46-41 | 5 | 55 | GY GY D GY GY |
7. | Real Sociedad | 35 | 14 | 9 | 12 | 48-37 | 11 | 54 | D D V GY V |
8. | Villarreal | 36 | 14 | 13 | 9 | 60-60 | 0 | 51 | GY GY V GY GY |
9. | Valencia | 35 | 13 | 13 | 9 | 37-39 | -2 | 48 | GY V V V D |
10. | Getafe | 35 | 10 | 12 | 13 | 41-48 | -7 | 43 | D D GY V V |