Vágólapra másolva!
Angol sajtóhírek szerint a Manchester United legnagyobb sztárja, Bruno Fernandes a távozást fontolgatja. A portugál középpályás hamarosan akár újra egy csapatban játszhat Cristiano Ronaldóval, ugyanis az ötszörös aranylabdás klasszis klubja, az al-Nasszr nagyon szeretné leigazolni a 29 éves játékost.

A Manchester United nagyon gyengén szerepel a 2023/2024-es idényben, az együttes már a csoportkörben kiesett a Bajnokok Ligájából, a Premier League-ben pedig két fordulóval a bajnokság vége előtt a nyolcadik helyen áll, így jó eséllyel lemarad az európai kupaindulásról. Erik ten Hag csapata az FA-kupában ugyan döntőbe jutott, ám annak a találkozónak egyértelműen a címvédő városi rivális, a Manchester City az esélyese. A United legnagyobb sztárja, Bruno Fernandes ebben a szezonban is a jobban teljesítő játékosok közé tartozik, ám angol sajtóhírek szerint már kezd elege lenni az eredménytelenségből és a nyári foci-Eb után nyitott lenne a klubváltásra.

Manchester United, Bruno Fernandes
Bruno Fernandes az Európa-bajnokság után távozhat a Manchester Unitedtől
Fotó: AFP (Photo by Oli SCARFF / AFP)

Megint Cristiano Ronaldo csapattársa lehet a Manchester United sztárja

A 29 éves sztár már 4 és fél éve futballozik a Manchester Unitedben, ám meglepő helyen folytathatja, mert a szaúdi bajnokságban szereplő al-Nasszr csapata minden követ megmozgatna a megszerzéséért. 

Állítólag Cristiano Ronaldo kifejezett kérésére kerülhet a rijádi klubhoz Fernandes, mert az ötszörös aranylabdás nagyon szeretne újra egy csapatban játszani a kiváló támadó középpályással, akivel a portugál válogatottban is csapattársak. 

A 39 éves klasszis két szezon erejéig a Unitedben is klubtársa volt Fernandesnek, ám a katari vb idején botrányos interjút adott, amelyben alapos kritikával illette a klubot, ezért szerződést bontottak vele. Ronaldo 2023 januárja óta futballozik a szaúdi al-Nasszr csapatában, azóta 60 meccsen 56 gólt szerzett a rijádi együttesben.

Fernandesért Európából is érdeklődnek topklubok, a Bayern München és az Inter is szívesen erősítene a portugál futballistával. A 29 éves középpályás minden sorozatot figyelembe véve ebben a szezonban eddig 45 meccsen lépett pályára a Manchester Unitedben, ezeken 15 gólt lőtt és 11 gólpasszt adott.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Regisztrálj most a megújult TippmixPro-ra és használd egyedi bónuszkódodat, hogy tiéd lehessen a 100%-os feltöltési bónusz akár 30.000 Ft-ig! Bónuszkód: MW30