A bajnoki címvédő Ferencváros jövő csütörtökön már Leverkusenben lép pályára az Európa-liga nyolcaddöntőjében, de pénteken este még az NB I-ben fogadta a Mezőkövesd csapatát. A borsodiak kemény ellenfélnek bizonyultak, nem is bírt velük a Fradi, igaz két gólt is elvettek Dibuszéktól. Dolgozott a videobíró, volt egy kis lökdösődés is a pályán, a lefújás után pedig Sztanyiszlav Csercseszov is elmondta a véleményét.
Isztambulban már érmeket osztottak a fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon, de az augusztusi budapesti vb-re készülő magyar sportolóknak egyelőre nem jutott ezekből. Minden esetre Krizsán Xénia helyt állt ötpróbában, míg Márton Anita idei legjobbját érte el súlylökésben.
A hétvége a Forma-1-ről is szól, hiszen a Bahreini Nagydíjjal megkeződődik a szezon. A pénteki második szabadedzésen pedig sokak kedvence, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso szerezte a legkellemesebb pillanatokat.
Akik a jövő heti BL-re melegítenek, azok nyilván már tűkön ülve várták a híreket Neymarról, nos kiderült, játszhat-e a Bayern München elleni visszavágón.
Nem maradtunk bűnügy nélkül sem: a korábbi válogatott támadó, Tokody Tibor sétált be a rendőrségre, és adta föl magát.