Vágólapra másolva!
Ijesztő jelenetek játszódtak le a Liverpool és a Sporting ifjúsági BL-meccsén, ugyanis az angolok tehetsége, Ben Doak eszméletlenül esett össze a pályán egy fejpárbaj után.

A Daily Mail beszámolója szerint az eset a hatodik percben történt, amikor a 17 éves skót játékos összefejelt az ellenfelével, majd nem sokkal később eszméletlenül terült el a földön. Az orvosi stáb azonnal a pályára rohant, a fiatal középpályást pedig agyrázkódás gyanúja miatt le kellett cserélni.

Az U21-es skót válogatott focista, aki idén már két Premier league-meccsen is lehetőséget kapott Jürgen Klopptól, a Liverpool legutóbbi ifi BL-meccsén is főszereplő volt, akkor a Porto ellen vérző szájjal hagyta el pályát egy kisebb tömegverekedés után.

Az összecsapást egyébként a portugál csapat nyerte 1-0-ra, így a Pool sorozatban harmadszor esett ki a sorozat negyeddöntőjében.