Vágólapra másolva!
Csütörtök este a Premier League 7. fordulójából bepótolt mérkőzésen az újonc Fulham 2-1-re legyőzte a Chelsea csapatát a Craven Cottage-on. A találkozó negatív hőse a Chelsea portugál támadója, a szerdán igazolt Joao Felix volt, akit a második félidőben egy brutális belépő után kiállítottak a bemutatkozó meccsén.

A találkozónak az újonccsapat csapat volt az esélyese, amely a világbajnoki szünet óta mindhárom meccsét megnyerte a bajnokságban, amit még egy Ligakupában aratott győzelemmel is megfejelt. A Chelsea ellenben a Premier League egyik legrosszabb formában lévő csapata volt, ugyanis tavaly október 16-a óta csak egy meccset tudott megnyerni a bajnoságban.

Joao Felix jól mozgott az első Premier League-meccsén Forrás: AFP/Ben Stansall

A Chelsea-ben kezdőként kapott lehetőséget az Atlético Madridtól kölcsönvett Joao Felix, aki jól is mozgott a mérkőzés elején, csapata pedig több nagy helyzetet is kialakított, de nem tudta megszerezni a vezetést. A 23. percben aztán a Fulham is veszélyeztetett, de Bobby Reid 13 méteres lövése a felső lécen csattant. Két perccel később aztán a kapufa már az újonccsapatot segítette. A korábbi brazil válogatott Willian kapott labdát a tizenhatoson belül, tolt egyet rajta befelé, majd a 11 méteres lövése a blokkoló Trevoh Chalobah-n megpattant és a bal kapufa érintésével a kapuba csorgott a labda.

  • Willian ezzel a 26. olyan játékos lett, aki úgy lőtt gólt a Chelsea-nek, hogy korábban futballozott a londoni kékek színeiben.
Willian nem ünnepelte a gólját, hiszen korábban hét évig játszott a Chelsea-ben Forrás: AFP/Ben Stansall

A bekapott gól után a Chelsea ment előre az egyenlítésért, a 40. percben Joao Felixnek volt egy hatalmas lehetősége, de Bernd Leno, a Fulham német válogatott kapusa hatalmasat védett a portugál támadó 11 méteres lövésénél.

A Chelsea remekül kezdte a második félidőt, és a 47. percben ki is egyenlített.

Az angol válogatott Mason Mount kapura lőtt egy oldalszabadrúgást, a meglepett Leno ugyan védeni tudott, de a kipattanó Kalidou Koulibaly elé került, aki közelről a kapuba pofozta a labdát.

Kalidou Koulibalynak nem volt nehéz dolga Forrás: AFP/Ben Stansall

Ezt követően a Chelsea uralta a játékot, azonban az 57. percben az addig remekül futballozó Joao Felix negatív hős lett.

A portugál támadó akart visszaszerezni egy labdát, de a hatalmas lelkesedésében sikerült nyújtott lábbal beleszállnia a holland Kenny Tetébe, David Coote játékvezető pedig azonnal felmutatta neki a piros lapot.

  • Ezzel Joao Felix lett a Chelsea történetének első játékosa, akit az első mérkőzésén kiállítottak.
Joao Felix el is törhette volna Kenny Tete lábát Forrás: AFP/Ben Stansall

Ezt követően a Fulham átvette a játék irányítását, és a 73. percben újra megszerezte a vezetést.

Egy szép támadás végén Andreas Pereira középre tekert labdájára Kepa Arrizabalaga rosszul jött ki, a berobbanó Carlos Vinicius pedig öt méterről a kapuba fejelt.

A hajrában a Chelsea tíz emberrel is mindent megtett az egyenlítésért, de Graham Potter csapata már nem tudott igazán nagy helyzetet kidolgozni, így a Fulham minden sorozatot figyelembe véve zsinórban az ötödik győzelmét aratta és feljött a tabella hatodik helyére.

A Chelsea Thomas Tuchel és Lőw Zsolt szeptemberi elküldése óta 12 Premier League-meccset játszott, és ebből csak négyet tudott megnyerni.

Premier League, 7. forduló:
Fulham-Chelsea 2-1 (1-0)
gólszerzők: Willian (25.), Carlos Vinicius (73.), ill. Koulibaly (47.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Arsenal 38 27 5 6 89-28 61 87
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 36 26 3 7 91-33 58 85
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Liverpool 36 23 4 9 81-38 43 78
V
GY
V
D
GY
I
4.
Aston Villa 36 20 9 7 73-53 20 67
D
GY
GY
D
V
I
5.
Tottenham Hotspur 36 19 11 6 71-59 12 63
V
V
V
V
GY
I
6.
Chelsea 36 16 11 9 73-61 12 57
V
D
GY
GY
GY
I
7.
Newcastle United 36 17 13 6 79-57 22 57
GY
V
GY
GY
D
I
8.
Manchester United 36 16 14 6 52-56 -4 54
D
GY
D
V
V
I
9.
West Ham United 37 14 13 10 59-71 -12 52
V
V
D
V
GY
I
10.
AFC Bournemouth 37 13 15 9 53-65 -12 48
V
GY
GY
V
V
I
Teljes lista