Vágólapra másolva!
Csütörtök este a magyar bajnok Ferencváros a török Trabzonspor vendégeként zárja az Európa-liga csoportküzdelmeit. Sztanyiszlav Csercseszov csapata hatalmas bravúrt bemutatva már bebiztosította a továbbjutását a H csoportból, mindezt úgy, hogy egy fordulóval a vége előtt már a csoport első helyét is megszerezte, így a Fradi játékosai tét nélkül meccsen léphetnek pályára a Şenol Güneş Stadionban. A találkozó előtti sajtótájékoztatón a Fradi edzője elmondta, gondolkodik a sárga lapos játékosok pihentetésén, míg a marokkói Ryan Mmaee azt emelte ki, hogy biztosan nehéz meccs lesz, mert a Trabzonspor győzelmi kényszerben van.

A Fradi az utolsó kör eredményeitől függetlenül csoportelsőként továbbjut, és biztos nyolcaddöntős résztvevőként várja a kupasorozat tavaszi folytatásában az egyenes kieséses szakaszt, vagyis tét nélkül léphet pályára csütörtök este. A Trabzonspor ellenben győzelmi kényszerben van, így egész biztosan nyomást helyez majd a Fradira.

„Nehéz meccsre számítok, mert az ellenfél győzelmi kényszerben van, így nagyobb rajtuk a nyomás.

Szeretnénk jó eredményt elérni" – mondta a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a marokkói Ryan Mmaee, aki úgy érzi, a hosszú sérülését követően sikerült formába lendülnie.

Ryan Mmaee remek hangulatú meccset vár Fotó: Csudai Sándor - Origo

A török csapat az idei szezonban még nem kapott ki hazai pályán, így pokolian nehéz lesz győznie a Fradinak a Şenol Güneş Stadionban.

„Tudjuk, hogy remek hangulat lesz. Maximálisan készen állunk.

Nem lesz egyszerű, de a remek csapatszellem ezúttal is meglesz a pályán.

Hiába biztos a továbbjutásunk, szeretnénk jó eredménnyel zárni a sorozatot" – tette hozzá a marokkói támadó, aki az idei szezonban négy El-meccsen lépett pályára, de egyelőre még nem szerzett gólt a sorozatban.

Sztanyiszlav Csercseszov, a Fradi edzője kiemelte, hiába tét nélküli a meccs, komolyan veszik a találkozót.

így ezzel foglalkozunk, nem pedig azzal fiatal játékosok debütálhassanak a csapatban" – kezdte az orosz szakember, akit arról is faggattak, hogy a két sárga lappal rendelkező Dibusz Dénes és a szintén két sárgás Botka Endre fog-e játszani? Hiszen, ha valamelyikük újabb lapot kapna, annak egészen biztosan ki kellene hagynia a nyolcaddöntő első meccsét.

Sztanyiszlav Csercseszovnak szép emlékei vannak Törökországról Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Mindketten a keret tagjai, úgyhogy még van egy napunk eldönti, hogy pályára lépnek-e. Fél év múlva lesz a következő meccs, úgyhogy nem ezt tartjuk szem előtt. A török csapatot már kielemeztük, majd meglátjuk mi lesz a pályán. Mindenképpen jó teljesítményt szeretnénk nyújtani. Már játszottunk velük otthon, ahol tíz emberrel kellett helyt állnunk. Most a török csapatnak meglesz a saját közönsége. Hogy milyen taktikával játszunk, majd holnap elválik" – tette hozzá Csercseszov, aki felelevenítette, hogy az orosz válogatott szövetségi kapitányaként hatszor meccselt Törökországban, és mind a hat meccs telt házas volt elképesztő atmoszférával.

A Trabzonspor-Ferencváros mérkőzést csütörtök este 18.45-től rendezik a trabzoni Şenol Güneş Stadionban.

A Fradi az utolsó kör eredményeitől függetlenül csoportelsőként továbbjut, és biztos nyolcaddöntős résztvevőként várja a kupasorozat tavaszi folytatásában az egyenes kieséses szakaszt.