Vágólapra másolva!
Az MTK Budapest hazai pályán 1-0-ra kikapott ugyan az izraeli FC Ashdod ellen a labdarúgó UEFA Ifjúsági Liga bajnoki ágának második fordulójának visszavágóján, ám az idegenbeli bravúrgyőzelemnek köszönhetően 2-1-es összesítéssel így is felkerült a sorozat főtáblájára, ahol várhatóan egy sztárcsapat lesz az ellenfél. Ez még magyar csapatnak eddig soha nem sikerült. 

A vendégek Jan Juszupov 42. percben lőtt góljával szerezték meg a győzelmet az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, ám a múlt héten aratott 2-0-s győzelemnek köszönhetően így is a magyar együttes jutott be Európa 24 legjobb csapata közé.

Az MTK Budapest összeállítása: Csenterics – Varga D., Matvijiv, Vidnyánszky, Merényi – Szőke G., Lépő – Horváth A. – Molnár Á., Barkóczi (Vasvári, 83.), Kovács Mátyás

Az MTK U19-es csapata az első körben a lett FK Jelgavát búcsúztatta. A bajnoki ágról nyolc csapat jutott a rájátszásba, ahová melléjük a Bajnokok Ligája-ág nyolc csoportjának második helyezettjei kerültek. Az ottani párharcok győztesei folytatják majd a legjobb 16 között a BL-csoportelsőkkel.