A 32 éves középpályás 2014 nyarán érkezett a Real Madridhoz, azóta négy Bajnokok Ligája-trófeát, négy klubvilágbajnoki címet, négy európai Szuperkupát és három bajnoki címet nyert a spanyol csapattal.
Kroos a mai napig a Real Madrid egyik legjobb játékosa, a passzjátéka az egyik legkiemelkedőbb az egész világon, így érthető, hogy Carlo Ancelotti ragaszkodik hozzá. Azonban a 32 éves német középpályás már nem lesz fiatalabb, a Real Madrid pedig elkezdte építeni a jövőt, hiszen tavaly nyáron leigazolták a francia szupertehetség Eduardo Camavingát, idén nyáron pedig Monacóból hozták el 80 millió euróért a szintén francia válogatott Aurélien Tchouamenit.
Kroosnak jövő nyáron lejár a szerződése, állítólag a Manchester City és a Manchester United is érdeklődik iránta, de a korábbi klubjánál, a Bayern Münchennél is tárt karokkal várnák.
A német középpályás azonban Madridban szeretne maradni, a hosszabbítása pedig korántsem a pénzről szól.
Az El Nacional értesülései szerint Kroosnak csak a játékpercek számítanak, ezért közölte Florentino Pérez elnökkel, hogy csak akkor hosszabbít, ha a jövőben is kezdőcsapat állandó tagja lesz.
A Real Madrid elnöke ilyet nem garantálhat,
különösen annak tükrében, hogy a klub megszerezte a francia labdarúgás két legtehetségesebb középpályását, így könnyen lehet, hogy Kroos jövő nyáron ingyen fog távozni a sztárcsapattól.