James Gomez az első félidőben már kapott egy sárga lapot, a fordulás után pedig a másodikat is felmutatta neki a játékvezető, ám a videóbíró segítségével visszanézte az esetet és úgy döntött, felülbírálja a döntését.
A 80. percben visszahívta az öltözőből a 20 éves játékost, aki azt hitte visszamehet a pályára. Erről azonban szó sem volt, csupán második sárga helyett azonnali piros lappal állították ki. A játékos meg is lepődött, majd visszasétált az öltözőbe.