Vágólapra másolva!
Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen futballista lesz a 15 éves Kis Gergőből, de a Berényi Gyermek FC futballistája máris letette a névjegyét. A fiatalember harminc (!) gólt szerzett az U16-os bajnokságban a Békésszentandrás ellen.

A teljesítmény nem klasszikus mesterharmincas, hiszen Gottschick Vilmos Nándor egyszer Kőfalvi Attila Hunor pedig négyszer szólt közbe, ám azért így is ritkaság. Már csak azért is, mert

Kis Gergőnek volt egy tizenkettes sorozata. A hatvanperces találkozón ráadásul volt egy „hosszabb" gólcsend: hét percen keresztül nem esett gól a mérkőzésen

- vette észre a sportal.blikk.hu.

Kiss Gergő (az első sor jobb szélén) elképesztő teljesítményt nyújtott Forrás: Berényi FC / Facebook

„Nagyon ügyes futballista, igazán technikás játékos – mondta Kajlik Péter, a Berényi Gyermek FC elnöke, az U19-es csapat szakvezetője. – Igazán sportos családból származik, hiszen a bátyja is futballozott, de a húga, Barbara is játszik. A kislány már Gyulán szerepel, átigazolt egy lánycsapatba. Gergőre visszatérve:

Kis Gergő teljesítményéből semmit sem vesz el, hogy nem a legerősebb ellenfél ellen szerezte a 30 gólt. A fiatal tehetség az U19-es együttesben is rendre pályára lép és az idei szezonban a két csapatában összesen 49 gólt szerzett. Vélhetően eredményesebb lesz ebben a bajnokságban, mint az előzőben, amikor „csak" hetvenhárom alkalommal talált be. Eddigi pályafutása során 241 gólt szerzett.