Vágólapra másolva!
A Chelsea FC szerint zárt kapuk mögött kellene megrendezni szombaton az FA Kupa negyeddöntőjét a Middlesbrough otthonában, mert a londoni klub - az orosz tulajdonos Roman Abramovics elleni szankciók miatt - nem árusíthat további jegyeket a mérkőzésre.

A Lőw Zsoltot másodedzőként foglalkoztató Chelsea FC keddi bejelentése szerint megbeszéléseket folytattak a pénzügyi szankciók végrehajtásával foglalkozó hivatallal. Hozzátették, a versenysemlegesség és a sportszerűség miatt kérvényezni fogják az Angol Labdarúgó Szövetség igazgatótanácsánál, hogy a házigazda Middlesbrough szurkolói se lehessenek jelen a szombati mérkőzésen.

- magyarázták.

Zárt kapus mérkőzést kér a Chelsea Forrás: AFP/Justin Tallis

Az ukrajnai háború kitörése után Abramovics előbb a klub jótékonysági alapítványának kezébe adta a Bajnokok Ligájában címvédő csapat irányítását, majd bejelentette, hogy szeretné eladni a klubot. Nagy-Britannia csütörtökön szankciókat léptetett életbe a tulajdonossal szemben - milliárdos vagyonát zárolták, nem bonyolíthat le pénzügyi tranzakciókat brit magánszemélyekkel és vállalkozásokkal, emellett utazási és szállítmányozási tilalommal is sújtották - mert azt beszélik róla, hogy jó viszonyt ápol Putyinnal, ezt azonban ő vitatja.

A londoni klub az intézkedések nyomán nem vehet részt játékoseladásban és -vásárlásban, emellett fel kellett függesztenie a jegyértékesítést, és a szurkolói boltokat is be kellett zárnia.

A brit kormány nem zárkózik el attól, hogy engedélyezze Abramovicsnak a Chelsea eladását, de előfeltételként azt szabta meg, hogy nem származhat abból nyeresége.