Vágólapra másolva!
Mucha József alaposan megdöbbent, amikor megtudta, hogy szívműtét vár rá. A Ferencváros korábbi kiváló focistája, edzője szerencsésen túlesett az operáción.

Februárban Debrecenben járt a Fradi egykori középpályása, ott a labdarúgás aktuális eseményeivel kapcsolatos kerekasztal-beszélgetéseken mesélt élményeiről. A vidéki kirándulás kis híján tragédiával végződött.

– mondta a 70 éves egykori FTC-ász a Borsnak. A fia segítségével bekerült az Uzsoki-kórház kardiológiájára, dr. Szabó Gábor adjunktus elvégeztette az elengedhetetlen vizsgálatokat, majd tudatta: l

ábon hordott ki egy infarktust, és szívműtét vár rá.

"Erre aztán nem készültem, hiszen azt hittem, makkegészséges vagyok" - mondta Mucha József. A kórházból ki sem engedték, műtőasztalra került, a csuklóján keresztül vezették fel a katétert, és egy képernyőn láthatta, milyen beavatkozást végez a kardiológus.

Mucha József alaposan megdöbbent, amikor megtudta, hogy szívműtét vár rá Forrás: jochapress.hu/Kurucz Árpád

„Bár a látványra nem voltam túlzottan kíváncsi, olykor odapislantva megpillantottam, amint az egyik összeszűkült koronaerembe helyezik a műanyaghálót, a sztentet, a másik eret pedig katéteres-ballonos módszerrel tágítják" - mondta a legenda.

A korábbi hatszoros válogatott a beavatkozás közben mindössze egyfajta melegséget érzett a mellkasában. Április nyolcadikán ismét az Uzsoki vendége lesz, újfent 20 perces beavatkozás vár rá.

"A beavatkozás után pár nappal kilátogattam a Fradi népligeti edzőközpontjába. Már alig várom a faház kispályáján a futballozást Ebedli Zoliékkal és Szokolai Laciékkal. Hamarosan engedélyezik az óvatos kocogást, sőt, egy-egy pohár bor vagy sör is lecsúszhat" - mosolyodott el Mucha.

Eddig büszke volt sportszívére, 125/75-os vérnyomására, a jövőben viszont 130 és 140 között felső értéket kell tartania, tette hozzá.