Akár szimbolikus jelentőségű is lehet, hogy éppen De Bruyne adta a gólpasszt De Ketelaerénak, aki a Nemzetek Ligája bronzmérkőzésén az Eb-címvédő olaszok ellen lőtte élete első gólját a felnőttválogatottban. A Manchester City világklasszisa egy rá jellemző fantasztikus indítással találta meg a 20 éves fiút, aki éles szögből, Gianluigi Donnarumma lábai között lőtt a kapuba. A belga válogatott ugyan 2-1-re kikapott az olaszoktól, de a fiatal játékos érett játékát látva sokan úgy gondolják, hogy ő lehet a belga labdarúgás következő szupersztárja.
Charles király, ahogyan hazájában hívják, De Bruyne ellen már pályára lépett, ugyanis a Bajnokok Ligájában a Club Brugge a Manchester Cityvel szerepel egy csoportban. A két együttes első meccsét 5-1-re simán megnyerte az angol sztárcsapat, ám De Ketelaere tehetségére már több európai topklub - többek között az AC Milan, a Liverpool és a Manchester United - is felfigyelt, így könnyen elképzelhető, hogy a következő szezont már nem a belga bajnokcsapatban kezdi meg.
De Ketelaere két évvel ezelőtt robbant be a belga futballba, első két mérkőzését - egy Belga Kupában lejátszott találkozót leszámítva - a világsztárokkal felálló Paris Saint-Germain ellen játszotta a Bajnokok Ligájában.
Az akkor még Charles hercegnek becézett labdarúgó egy évvel később már Charles király lett, köszönhetően annak, hogy a Zenit elleni BL-csoportmeccsen a hosszabbításban szerzett győztes gólt.
A találatát követően néhány szurkoló a futballista otthonától és a Brugge stadionjától nem messze egy falra festett graffitivel kedveskedett az ifjú sztárnak.
A belga labdarúgás új hőse helyi srác, szobája falán a Brugge korábbi sztárjainak poszterei feszítenek. A fiatal fiú 7 éves korában csatlakozott a klub akadémiájához, ahol eleinte labdaszedőként számoltak vele. De Ketelaere a teniszben is nagyon ügyesnek és sikeresnek számított, több korosztályos tornát is megnyert, mégis a futball volt a szerelme.
A teniszben sokkal rosszabb érzés, amikor veszítesz. A futballban könnyebb kifogásokat találni, ha rosszul mennek a dolgok, de a teniszben csak magadat okolhatod.
Csak te vagy a hibás, ha rosszul játszol, és én nem tudom kezelni a saját hibáimat" - vallotta be később egy interjúban.
"Amikor teniszeztem, nem bírtam elviselni a csalókat, akik nem vallották be, hogy kinn volt a labda.
Néha dühös lettem és direkt elütöttem az összes labdát vagy abbahagytam a játékot.
Anyukám próbált segíteni ebben, mert szégyellte magát. Még volt egy olyan edzőm is, akivel meditálnom kellett, hogy megnyugodjak" - árult el részleteket teniszmúltjáról.
A labdarúgásban De Ketelaerét kezdetben nem tartották csúcstehetségnek, mert növekedési ugrásai miatt többször is sérülésekkel bajlódott, amely meggátolta abban, hogy folyamatosan jó teljesítményt nyújtson.
Amikor testmagassága elérte a 190 centimétert, hatalmas fejlődésnek indult, és 18 éves korára Európa legígéretesebb tehetségei között tartották számon, 2020-ra pedig egész Belgium kedvencévé vált.
Hórihorgas termete ellenére technikailag nagyon képzett, kreatív és elegáns futballista, akit a drámai pillanatokban szerzett góljai miatt hamar megszerettek a szurkolók.
Az előző idényben mindkét meccsen 1-1 alkalommal betalált a Zenit kapujába, majd a Lazio ellen is közel állt ahhoz, hogy bejuttassa csapatát a legjobb 16 közé, de fantasztikus lövése a felsőlécen csattant. A belga együttes az Európa-ligában folytatta tavasszal, ám a Dinamo Kijevvel szemben kiesett, az idegenbeli 1-1-et követően a hazai visszavágón De Ketelaere a koronavírus-fertőzése miatt nem játszhatott, 1-0-ra ki is kapott a Brugge és búcsúzott a sorozattól.
Nem sokkal később hazájában nagy elismerésben részesült, Belgiumban ő lett az ötödik labdarúgó, aki elnyerte az 1998-ban alapított Év Tehetsége díjat, amelyet korábban a Chelsea sztárfocistája, Romelu Lukaku, valamint a négyszeres Grand Slam-győztes teniszező, Kim Clijsters is kiérdemelt.
Minden, amiről gyerekként álmodoztam, most valóra vált. Megszereztem első góljaimat a Brugge-ben, ahol régóta játszom, és debütálhattam a belga válogatottban is"
- mondta a rangos díj átvétele után.
A sikerek egyáltalán nem változtatták meg De Ketelaerét, továbbra is átlagos életet él.
A 20 éves csodagyerek még mindig az édesanyjával lakik, és attól is retteg, hogy kimenjen a boltba, mert túl félénk ahhoz, hogy szelfizzen a rajongókkal.
"Rendszeresen visszanézem a meccseimet. Néha az anyukám is velem akarja nézni, de én azt nem kedvelem annyira. Ő mindent tökéletesnek lát, de én jóval kritikusabb vagyok magammal szemben" - árulta el az ifjú labdarúgó.
Imádja a dartsot és korábban jogot tanult, de futballista karrierje miatt félbe kellett hagynia az egyetemi tanulmányait.
Charles nem akar híres lenni, ő egy egyszerű srác. Sosem ideges, úgy tűnik, hogy a pályán mindent könnyedén megcsinál, néha már-már flegmának is tűnhet"
- írta róla Frans Buyse belga újságíró.
Fiatal kora ellenére már 98 profi mérkőzés van a háta mögött, kétszeres belga bajnoknak mondhatja magát, és a Belga Szuperkupát is megnyerte már egyszer.
Ebben a szezonban a bajnokságban már 4 gólnál és 3 gólpassznál jár, a BL-ben a Messivel, Mbappéval és Neymarral felálló PSG elleni 1-1-es meccset végigjátszotta, a három magyar játékost foglalkoztató Lipcse 2-1-es legyőzése során pedig gólpasszt is adott.
Charles kedvenc posztja a 10-es, de ott a klub tapasztalt sztárja, Hans Vanaken játszik, így a fiatal játékos csatárként, szélsőként, de még balhátvédként is feltűnik.
Az utóbbi időben egyre jobban mozog a büntetőterületen belül, de a legnagyobb erőssége, ha a középpályáról iramodhat meg a labdával a kapu felé" - mondta a focistáról Buyse.
"De Ketelaere stílusa De Bruyne játékára emlékeztet. Nagyon intelligens, remekül lát a pályán, kiválóan passzol. Ahogyan cselez, az is De Bruynét juttatja az eszembe. Előbb-utóbb ő lesz az utódja a belga válogatottban" - tette hozzá az újságíró.
"Rendkívül büszkék vagyunk Charlesra. Évek óta várunk egy olyan tehetségre a klubnál, mint Kevin De Bruyne, Romelu Lukaku vagy Eden Hazard.
Biztosak vagyunk benne, hogy De Ketelaere magas szintet képvisel. A technikai képzettsége lenyűgöző, okos labdaérintéseivel kiválóan gyorsítja a játékot. Szupersztár válhat belőle" - jellemezte a futballistát a Brugge veterán szurkolója, Henk Vanhee.
"Az olaszok ellen De Bruyne és De Ketelaere játékkapcsolata nagyszerű volt. Úgy tűnt, a City sztárja egyfajta apaszerepet vett fel, ha lehet ezt mondani.
Sok örömünk lesz még a játékukban, az a gól csak a kezdet volt. Ez történik, amikor egy klasszis találkozik egy másik klasszissal" - mondta egy másik belga újságíró, Sven Claes.
De Ketelaere hamarosan újra pályára léphet De Bruyne ellen, a Brugge november elején a City otthonába látogat a BL-ben. A jelenleg 4 pontos csapatnak még van esélye a csoportból való továbbjutásra, de ha a harmadik helyen végez, az Európa-ligában folytathatja, amelyben akár még messzire is juthat. Amennyiben "Charles király" folytatja jó formáját, szép sikereket érhet el a Brugge csapatával, és később, egy külföldi topklubban valóban szupersztárrá válhat a belga labdarúgás csodagyereke.