Tímár Krisztián szövetségi edző együttese a fehéroroszok 2-1-es legyőzésével rajtolt a Győrben és Gyirmóton rendezett négycsapatos minitornán. Ezt követően 2-0-ra verte Észtországot, majd a keddi zárófordulóban 1-1-es döntetlent játszott Ausztriával, így veretlenül lett első.
"Gratulálok a csapatomnak, sokan erőn felül teljesítettek ezen a mérkőzésen. A játékosok megvalósították, amit kértem tőlük, akárcsak az eddigi mérkőzéseinken, most is magasan védekeztünk, igyekeztünk már az ellenfél térfelén letámadni. Egy ilyen jó csapat ellen ez persze kockázatokkal jár, de hiszek benne, hogy csak ezzel a hozzáállással lehetünk eredményesek hosszú távon, és ellenféltől függetlenül ragaszkodunk ehhez a játékstílushoz.
Győztes mentalitású játékosaink vannak, ezt az egész csapaton lehetett érezni, és nemcsak a mai mérkőzésen, hanem a teljes torna során. Úgy érzem, megérdemelten nyertük meg a csoportot, bízom a sikeres folytatásban
– értékelt az mlsz.hu-nak a mérkőzés után Tímár Krisztián.
A tavaszi elitkörben hét darab négyes tornát rendeznek, mindegyik kvartettből az első helyezett jut majd ki a szlovákiai kontinensviadalra.