Vágólapra másolva!
A német labdarúgó-bajnokság bajnokság (Bundesliga) harmadik fordulójában a VfB Stuttgart hazai pályán fogadta a Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburg csapatát. Az első félidőben kiválóan játszottak a vendégek, és három gólt is rúgtak a sok hibával játszó stuttgarti csapat ellen. A félidő végén azonban két gyors találatot szerezve sikerült szépíteniük a hazaiaknak, szorosabbát téve ezzel a meccset. A második félidőben többet próbálkozott a Stuttgart, de több gól már nem született, idegenben nyert a Freiburg. A magyar válogatott csatára, Szalai Ádám gólt szerzett a Mainzban, amely hazai pályán három góllal győzte le az újonc Fürth csapatát.

Sallai Roland csapata, a Freiburg remekül kezdte a német bajnokságot. Bár a Bielefeld ellen nem sikerült nyerniük az első fordulóban, de később a Dortmund ellen már megszerezték az első győzelmüket, ahol a magyar válogatott szélső is betalált. A Stuttgart a legutóbbi meccsén óriási pofonba szaladt bele az RB Leipzig otthonában. A lipcseiek négy góljából kettőt a magyar válogatott középpályása, Szoboszlai Dominik szerzett.

Remek iramban kezdődött a találkozó, a Stuttgart magasan próbálta letámadni a Freiburgot, de a hazai játékosoknak nem sikerült megzavarnia a vendégek védőit. A Freiburg csapata egy kiváló ellentámadás végén, némileg váratlanul, már a 3. percben megszerezte a vezetést: a vendégek remekül hozták ki a labdát a saját tizenhatosuk elől, majd a baloldalon felfutó Christian Gunter elé került a labda.

A Freiburg játékosának beadását a dél-koreai Woo-Yeong Jeong remek mozdulattal fejelte a Stuttgart kapujának jobb alsó sarkába.

Sőt, a 9. percben már a második gólját szerezte a dél-koreai támadó, és nem is akármilyet: a vendégek szögletét követően a Stuttgart kapusa, Müller rosszul jött ki, és csak kiöklözni tudta a labdát.

A dél-koreai csatár szép gólt lőtt Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Tom Weller

A tizenhatos baloldalán helyezkedő Woo-Yeong Jeong pedig bal belsővel kapásból a Stuttgart kapujába rúgta a labdát.

Az első negyedóra végén már két góllal vezetett a vendég Freiburg, a Stuttgart csak Massimo a tizenhatoson kívülről leadott lövésével tudott veszélyeztetni, de a Freiburg kapusa remek mozdulattal hárítani tudta a szélső próbálkozását.

A 22. percben eladta a labdát a Freiburg a saját térfelén, majd Klimnowicz tizennyolc méteres lövését kellett védenie a vendégek kapusának, Flekkennek. A 27. percben Flekken már a támadásvezetésben is jeleskedett:

a kapus egészpályás passzát Sallai Roland vette át tökéletes ütemben a baloldalon, egy gyors csellel megverte a védőjét, majd a magyar válogatott beadását az ötösön belülre érkező Lucas Holer védhetetlenül fejelte be a Stuttgart kapujába.

A 44. percben szépíteni tudott a Stuttgart: a görög védő, Mavropanos tört előre, és némi szerencsével meg tudta tartani a labdát a Freiburg tizenhatosán belül. A Stuttgart játékosa ezt követően Al Ghaddioui-tól visszakapott labdát egy nagyon szép mozdulattal emelte át a Freiburg kapusán, Flekkenen.

A gólt követően még nagyobb fokozatra kapcsolt a hazaiu csapat, és az első félidő hosszabbításában még egy gólt lőtt a Stuttgart: a 46. percben Al Ghaddioui fejjel szerzett gólt a japán Wataru Endo remek ütemű beadását követően. Így hiába kezdték nagyszerűen a meccset a vendégek, az első félidő után csak egy góllal vezetett a Freiburg csapata a Stuttgart ellen.

A stuttgarti Mateo Klimowicz nagy helyzetben hibázott az első félidőben Forrás: AFP/Thomas Kienzle

Sokkal agresszívebben kezdte a második félidőt a hazai pályán játszó Stuttgart, gólt azonban nem sikerült szerezniük az első percekben. Az 52. percben Sallai vállalkozott lövésre a tizenhatos vonaláról, és a magyar szélső kísérletét nagy bravúrral védte ki a Stuttgart kapusa, Müller.

Az utolsó húsz percben a fáradt Stuttgart ellen több veszélyes támadást vezetett a vendég Freiburg. A 72. percben Sallai Roland lövését blokkolták a hazai védők.

Az utolsó negyedórában a Stuttgart sokat próbálkozott, a Freiburg pedig gyors ellentámadásokat vezetett a hátul sokszor kinyíló hazaiak ellen,

de több gólt már nem született a meccsen. Így Sallai Roland csapata három pontot szerzett a Stuttgart elleni idegenbeli meccsen.

A Mainz az újonc Fürth csapatát fogadta hazai pályán, és már a 15. percben megszerezte a vezetést az angolai Lucoqui góljával. Négy perccel később egy remek támadás után Widmer beadását

a Mainz magyar válogatott csatára, Szalai Ádám csodálatos mozdulattal lőtte be a Fürth kapujának jobb felső sarkába.

A második félidőben a Mainz még egy gólt rúgott, így háromgólos győzelmet aratott az újonc ellen a német bajnokság harmadik fordulójában.

Bundesliga, 3. forduló:
Augsburg-Bayer Leverkusen 1-4 (1-2)
Arminia Bielefeld-Eintracht Frankfurt 1-1 (0-1)
1. FC Köln-VfL Bochum 2-1 (0-0)
Mainz-Greuther Fürth 3-0 (2-0)
VfB Stuttgart-Freiburg 2-3 (2-3)
később:
Bayern München-Hertha BSC 18.30
vasárnap játsszák:
Union Berlin-Borussia Mönchengladbach 15.30
VfL Wolfsburg-RB Leipzig 17.30
pénteken játszották:
Borussia Dortmund-Hoffenheim 3-2 (0-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 33 27 0 6 87-23 64 87
GY
D
D
GY
GY
I
2.
Bayern München 33 23 7 3 92-41 51 72
GY
GY
GY
V
GY
I
3.
VfB Stuttgart 33 22 7 4 74-39 35 70
GY
V
D
GY
GY
I
4.
RB Leipzig 33 19 7 7 75-37 38 64
GY
GY
GY
D
D
I
5.
Borussia Dortmund 33 17 7 9 64-43 21 60
GY
D
V
GY
V
I
6.
Eintracht Frankfurt 33 11 9 13 49-48 1 46
V
GY
V
V
D
I
7.
Hoffenheim 33 12 14 7 62-64 -2 43
V
GY
V
D
GY
I
8.
Freiburg 33 11 13 9 44-56 -12 42
GY
D
V
D
D
I
9.
Werder Bremen 33 10 14 9 44-53 -9 39
V
GY
GY
D
D
I
10.
FC Heidenheim 33 9 12 12 46-54 -8 39
D
V
GY
D
D
I
Teljes lista