Egy elfelejtett focicsoda volt az 1964-es Eb egyik legnagyobb sztorija

Az 1964-es labdarúgó Európa-bajnokság Magyarországnak azért marad emlékezetes, mert csapatunk harmadik helyen végzett és bronzérmet nyert. Ugyanakkor van ennek az Eb-nek egy olyan sztorija, amelyről idehaza sokkal kevesebbet írtak, pedig a luxemburgi csoda tényleg elképesztő volt. Eb-történelmi sorozatunkban most a nagyhercegség valaha volt legnagyobb tettéről emlékezünk meg - már ami a focipályán történt.

1960-ban az első labdarúgó Európa-bajnokságra (melyet akkor még Nemzetek Európa-kupájának neveztek) csak 17 ország nevezett, és a sorozatban összesen négy mérkőzést játszó Szovjetunió lett az aranyérmes. Négy évvel később már szinte mindenki komolyan vette a kupát és 29 válogatott jelentette be indulási szándékát.

Komoly hiányzó csak az NSZK volt, és a küzdelmeket egyenes kieséses rendszerben bonyolították le.

Három csapat közvetlenül bekerült a legjobb 16 közé, a többieknek már ezért is kellett kétmérkőzéses párbajt vívni. Ebben a körben is összejöttek nagyszerű párosítások. A négy évvel korábbi negyedik Franciaország a két év múlva esedékes vb rendezőjével, Angliával került össze. Az 1960-es bronzérmes Csehszlovákia az NDK-val játszott, Bulgária pedig Portugáliával. A vaksorsolás ilyen, de az első kört megelőző döntések már erősen megkérdőjelezhetőek. Az érthető, hogy a címvédő, Szovjetunió erőnyerő volt, Ausztria hasonló pozíciója már egy kicsit nehezebben magyarázható,

de vajon mi alapján került mérkőzés nélkül a második körbe Luxemburg?

Ott kezdhetett a miniállam válogatottja, ahová nem tudott eljutni Anglia, Portugália, Csehszlovákia, Belgium vagy Svájc. Utóbbit egyébként egy-egy győzelemmel és döntetlennel Hollandia búcsúztatta. A németalföldi gárda akkor még nem volt olyan futballnagyhatalom, mint lett néhány évvel később, bár már ekkor is játszott benne Eddie Pieters Graafland, aki a Feyenoorddal BEK-et nyert, továbbá az a Piet Keizer, aki a háromszoros BEK-győztes Ajax erőssége volt és vb-ezüstöt szerzett 1974-ben. Óriási szerencséje volt, hogy a kis Luxemburggal találkozott a nyolc közé jutásért. Egyértelműnek tűnt, hogy kettős győzelemmel söpri el az útból.

Nem így történt.

Az amszterdami találkozón Klaas Nuninga már az ötödik percben előnyhöz juttatta Hollandiát, ám a gólzápor elmaradt. Annyira elmaradt, hogy Paul May a 33. percben egyenlített. Ez lett a végeredmény, ami a hazai visszavágó előtt akár reménykedésre is okot adhatott kis csapatnak. Ám a második mérkőzést szintén Hollandiában játszotta a luxemburgi gárda, mert az egész országban nem nagyon volt minőségi stadion. Ahogy minőségi futball sem. Mégis, a rotterdami találkozón Camille Dimmer a 20. percben vezetést szerzett Luxemburgnak. Még ekkor sem hitte volna senki, hogy a kis csapat kiverheti a nagyot. Piet Kruiver egyenlített is még az első félidőben. 42 ezer holland szurkoló próbálta repíteni csapatát a győztes gól felé. A 300 ezer lakosú nagyhercegség focistái talán soha nem játszottak ennyi néző előtt.

Mégsem roppantak össze: Dimmer a 67. percben másodszor is betalált, és Hollandia nem tudott többször egyenlíteni.

A mai napig a két ország 18 mérkőzést játszott, és csak hármat nem nyert meg Hollandia. Ezen a két találkozón kívül még 1940-ben tudott egyszer nyerni ellene Luxemburg. A kis ország első nemzetközi meccsét 1911-ben játszotta és ez volt története kilencedik győzelme. Mivel Belgium egy körrel korábban kiesett Jugoszláviával szemben, ő jutott legtovább a Benelux államok közül. Ez a mondat nem csak napjainkban hangzik furcsán, hanem minden korban.

A legjobb nyolc között Luxemburg Dániával találkozott. Az első mérkőzést egy kis otthoni stadionban rendezte. Túlzás azt állítani, hogy futball-láz tört ki a közepes város nagyságú országban, de hatezren összejöttek az Eb-negyeddöntőre.

Akik aztán újabb csodát láttak.

Az első támadás után vezetést szerzett Henri Klein a hazaiaknak. Majd a harmadik luxemburgi gólt is ő szerezte. A kettő között azonban történt egy-két izgalmas dolog. Ole Madsen egyenlítése, majd újabb hazai vezetés, ezúttal Pilotnak köszönhetően, aztán két újabb Madsen-találat, és utána jött a már említett Klein egyenlítés. Az 50. percre kialakult a 3-3-as végeredmény. Bekerült a harmadik arany betűkkel írt fejezet a luxemburgi focisikerek című vékonyka füzetbe. Majd lett egy negyedik is ugyanott. Egy héttel később a koppenhágai fagyban. Az első meccset ugyanis december 4-én, a visszavágót december 10-én játszották. Dániában is Luxemburg vezetett először, majd jött a menetrendszerű Madsen-gólból kettő. Ám a hajrában Ady Schmit döntetlenre mentette a mérkőzést.

A 3-3 után 2-2 lett.

A mai napig 11-szer találkozott a két válogatott és csak ezt a két találkozót nem nyerte meg Dánia. Luxemburg összesen nyolc gólt rúgott ebben a párharcban, ebből ötöt ezen a két meccsen. Hatszor úgy kapott ki, hogy nem tudott betalálni. Ez történt a két csapat harmadik meccsén is. Ugyanis a kiírás szerint, ha egy párharc összesített eredménye döntetlen volt, akkor semleges pályán vívott harmadik mérkőzés döntött (és nem az idegenben szerzett több találat). Erre a mindent eldöntő csatára Amszterdamban került sor.

Ott ért véget a luxemburgi csoda, ahol elkezdődött.

A mindent eldöntő ütközetre december 18-án került sor. Ki tudja, miért sietett ez a két gárda? A többi negyeddöntő párharc közül a Spanyolország-Írország csak a következő év márciusában, a Magyarország-Franciaország áprilisban, a Szovjetunió-Svédország májusban kezdődött. A dánok és a luxemburgiak viszont dűlőre akarták vinni a dolgot még 1963-ban. Ole Madsen pedig eldöntötte az elődöntőbe jutást. A harmadik meccs egyetlen gólját ő szerezte. Így a párharc mind a hat dán találatát. Senki ne szégyellje, ha még nem hallotta a nevét! Aki a pályafutása nagy részét a Hellerup IK-ban töltötte, arra nem nagyon emlékszik a világ. Mégha 44 válogatott mérkőzésen 39 gólt is szerzett. Ezzel a hat góllal azonban összetört egy olyan luxemburgi képet, „mely összetörten is oly' gyönyörű szép".

Dánia maximálisan túlteljesítette az akkor tőle elvárhatót.

A spanyolországi négyes döntőben előbb a címvédő Szovjetuniótól kapott ki simán 3-0-ra, majd a bronzmérkőzésen a magyar válogatottól hosszabbítás után 3-1-re. Ám 1992-ben megnyerte az Európa-bajnokságot, Hollandia pedig négy évvel korábban ért a kontinens csúcsára. Luxemburg soha egyetlen Európa-bajnokságon vagy világbajnokságon sem élte túl a selejtezőt. Sőt, ilyen közel sem került ahhoz soha, mint 1963 telén.