Az Alaves a klub megalakulásának 100. évfordulóját ünnepelte, így minden bizonnyal nagyon szerettek volna nyerni a bajnoki címvédő Real Madrid csapata ellen. Zinedine Zidane elkapta a koronavírust, így nem tudott ott lenni a meccsen. Helyette honfitársa, a szintén francia David Bettoni ült le a kispadra. A madridiaknál Carvajal, Nacho, Sergio Ramos, Rodrygo, és Valverde is sérült, ők nem léptek pályára.
A 12. percig kellett várni az első lövésre a meccsen: a Real játékosa, Luka Modric próbálkozott, de a 22 méterről leadott kísérlete elkerülte az Alaves kapuját. Három perccel később Casemiro fejesével már megszerezte a vezetést a vendég csapat Kroos szögletét követően.
A brazil középpályás Luka Modriccsal holtversenyben három góllal a második legeredményesebb játékos idén a Real Madridban.
A félidő vége előtt öt perccel már ketttővel vezettek a vendégek. Hazard hanyag sarkazása után Benzema lőtt bombagólt a kapu jobb felső sarkába.
A francia csatárnak ez volt a kilencedik gólja a bajnokságban.
Nemsokkal később a gólpasszt adó Eden Hazard is betalált: Toni Kroos szerzett labdát a félpálya körül, majd egyből indította a belga játékost, aki higgadtan fejezte be az akciót.
A második félidőben a vendégek visszább vettek a tempóból, és inkább az Alaves próbált támadásokat vezetni. A 60. percben sikerült is szépítenie a hazaiaknak: Perez passzából Joselu fejelte be a labdát a madridiak kapujába.
A Real Madrid a második félidőre talán túlzottan megnyugodott. Az Alaves egyre többet jutott el a madridiak kapujáig, de a 70. percben Benzema Modrictól kapott egy negyvenméteres passzt, amivel egészen az ellenfél tizenhatosáig futott, és a védőjét kicselezve megszerezte a második gólját a meccsen.
A bajnokságban ez volt a 10. gólja Karim Benzemának.
Az Alaves az utolsó tíz percben mindent megpróbált, de nem sikerült újabb gólt szereznie. A Real Madrid idegenbeli győzelmével továbbra is tapad a spanyol bajnokságot vezető Atletico Madrid csapatára. Négy pont a különbség a két madridi klub között a tabellán,
de Diego Simeone csapata két meccsel kevesebbet játszott.
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 37 | 29 | 1 | 7 | 87-26 | 61 | 94 | GY GY GY GY D |
2. | Barcelona | 37 | 25 | 5 | 7 | 77-43 | 34 | 82 | GY V GY GY GY |
3. | Girona | 37 | 24 | 7 | 6 | 78-46 | 32 | 78 | GY GY D V GY |
4. | Atletico Madrid | 37 | 23 | 10 | 4 | 68-43 | 25 | 73 | GY GY GY GY V |
5. | Athletic Bilbao | 37 | 18 | 8 | 11 | 60-37 | 23 | 65 | V GY D V GY |
6. | Real Sociedad | 37 | 16 | 9 | 12 | 51-37 | 14 | 60 | V GY V GY GY |
7. | Real Betis | 37 | 14 | 9 | 14 | 48-45 | 3 | 56 | D GY GY D V |
8. | Villarreal | 37 | 14 | 13 | 10 | 64-64 | 0 | 52 | GY V GY GY D |
9. | Valencia | 37 | 13 | 15 | 9 | 38-43 | -5 | 48 | V V D V V |
10. | Deportivo Alaves | 37 | 12 | 16 | 9 | 35-45 | -10 | 45 | GY GY D V GY |
A szombati játéknapon a Real Sociedad hazai pályán a 85. percben még kétgólos előnyben volt, mégis 2-2-es döntetlent játszott a nagyot hajrázó Betis ellen.
La Liga, 20. forduló:
Alavés-Real Madrid 1-4 (0-3)
Real Sociedad-Real Betis 2-2 (0-0)
Huesca-Villarreal 0-0 (0-0)
Sevilla-Cádiz 3-0 (2-0)
Vasárnap játsszák:
Osasuna-Granada 14.00
Elche-FC Barcelona 16.15
Celta Vigo-Eibar 18.30
Atlético Madrid-Valencia 21.00