Vágólapra másolva!
A Ferencváros labarúgócsapata az odavágón elért 3-3-s döntetlent követően a Groupama Arénában rendezett visszavágón gólnélküli döntetlent játszott a norvég Molde együttesével a Bajnokok Ligája selejtezőjének playoffjában, így a Fradi idegenben szerzett gólokkal jutott 25 év után újra a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörébe. A találkozót követően a Ferencváros vezetőedzője, Szergej Rebrov, és a Molde mestere, Erling Moe értékelte a látottakat. 

A Ferencváros vezetőedzője, Szergej Rebrov nagyon büszke a Ferencváros játékosaira, akik ma is hatalmasat küzdöttek.

"Tudom, mennyire nehéz volt ezt megcsinálniuk a játékosoknak, nagyon büszke vagyok rájuk.

Teljesen mindegy, ki ellen léptünk pályára, mind a saját országuk bajnokai. Nagy örömet szereztünk Magyarországnak azzal, hogy bejutottunk a BL-csoportkörbe" – mondta az ukrán edző. Hozzátette, hogy lesznek olyan csapatok, amelyek tízszer akkora költségvetéssel rendelkeznek, mint a Fradi.

Szergej Rebrov büszke a játékosaira Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Ha megnézzük az eredményt, látjuk ki volt a jobb. Védekezésben és támadásban is jól teljesítettünk. Ezen a szinten hiába tervez az ember, bármikor közbejöhet valami.

Az utolsó 15 percben mindenki fáradt volt, mégis sikerült helyzeteket is kidolgozni. Somália és Sigér is kiadott magából mindent,

a végén már alig tudtak mozogni, de sokat hozzátettek a sikerhez. Ma nagyon koncentráltak voltunk" – árulta el Rebrov. Az edző hozzátette, szívesen játszana a Dinamo Kijev ellen is, de azokra fognak felkészülni, akiket majd kapnak. Elmondta, hogy ha lenézik majd a Fradit, akkor okozhatnak meglepetéseket. A szurkolókat is megemlítette az edző, szerinte sokat segítettek ma is a játékosoknak.

„Én csak segítek a játékosoknak,

- mondta Rebrov, aki nem is tudta befejezni a gondolatát, mert egy kis pezsgővel meglepték a játékosok.

A Ferencváros védője, Botka Endre elmondta, már a meccs előtt sok üzenetet kaptak a szurkolóktól, tudták, hogy egész Magyarországnak nagyon fontos volt ez a mérkőzés. A drukkerek pedig most is nagy támaszt adtak a csapatnak.

„Hatalmas volt rajtunk a nyomás, most ez lekerült a csoportkörbe jutással. Bízom benne, hogy a lehető legerősebb csapatokat kapjuk,

és akkor mindenki elégedett lesz. Nem szeretnék egy csapatot kiemelni, ki ellen játszanánk szívesen. Bízom benne, hogy megálljuk a helyünket" – mondta a védő, aki újságírói kérdésre elárulta, ha a Real Madrid jönne ismét szembe, akkor nem lenne szomorú.

„Az előző mérkőzés talán nehezebb volt, mert ott akadt az a 30 perces periódus, amelyet nem tudtunk hova tenni.

– tette hozzá Botka Endre.

A Molde trénere, Erling Moe érthető módon csalódott volt, szerinte megérdemelték volna a továbbjutást.

„Jogos a játékosok csalódottsága, minden labdarúgónak az az álma, hogy bejusson a Bajnokok Ligájába.

Ma talán a 90 perc alatt jobb teljesítményt nyújtottunk, mint az ellenfél.

Ettől függetlenül szeretnék gratulálni a Ferencvárosnak" – mondta a norvég edző, aki hozzátette, egyensúlyra törekedtek a meccsen, és sikerült is irányítaniuk.

Erling Moe csalódott volt a lefújást követően Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Tudtuk, hogy ha gólt kapunk, akkor nagy bajba kerülünk. Ezért minél később akartunk nagyot kockáztatni. A pontosság hiányzott a végén.

A Fradi nagyon jó csapat minőségi játékosokkal, dupla akkora költségvetéssel" – tette hozzá a tréner, aki elárulta, ha jól játszik majd az FTC, akkor a BL-ben is jó eredményeket érhet el.

„Az első meccs a fájóbb, idegenben ez nem lenne rossz eredmény. Hazai pályán három gólt kaptunk, végül ez volt a sorsdöntő" – zárta a szavait Moe.