A 19 éves támadóközéppályás 2017-ben került a Spurs akadémiájára, ahol gyorsan fejlődött, olyannyira, hogy már a következő évben bemutatkozhatott a klub második csapatában, az U23-asok között. Miután a Premier League a múlt héten közzéte a kereteket, már várható volt ez a fejlemény, hiszen ott már szerepelt a legifjabb Pochettino neve, de még azzal a megjegyzéssel, hogy elfogadásra vár a klub által tett ajánlat.
Hétfőn aztán édesapja, a Spurst 2014 és 2019 novembere között irányító Mauricio Pochettino jelenlétében írta alá első profi szerződését, és várhatja, hogy az apja helyét elfoglaló José Mourinhótól megkapja a lehetőséget, és az első csapatban is pályára léphessen.
A Spurs-drukkerek közül pedig bizonyára sokan elérzékenyültek, amikor azt látták, hogy idősebb Pochettino a csapat nevét viselő pólóban feszített a fia mögött.