Vágólapra másolva!
A magyar válogatott végig nagyszerűen játszva, teljesen megérdemelten győzte le az osztrák válogatottat első Európa-bajnoki csoportmeccsén 2016. június 14-én, azaz éppen négy éve. Szalai Ádám góljával vezettünk, Stieber Zoltán már emberelőnyben duplázta meg az előnyünket Bordeaux-ban.

Az első félidőben tökéletesen megvalósította a magyar válogatott Bernd Storck taktikáját, sok rövid passzal játszottuk át az osztrák letámadást, és több remek egyéni teljesítmény (Gera és Kádár mellett Nagy Ádám és időszakosan Kleinheisler és Németh) is összejött.

Szalai Ádám gólját soha nem felejtik el a magyar szurkolók Fotó: Polyák Attila - Origo

Az első gólra a 62. percig kellett várni: Szalai egy felívelést tett le Kleinheislernek, aki visszatette a labdát a védőjétől elszakadó, a leshatárról meginduló csatárnak. A Hannover játékosa nem a legjobban vette át a labdát, de

még így is előbb ért oda rá, mint a kapujából kirontó Almer, és becsúszva eltette az osztrák kapus alatt.

A 66. percben még nehezebb helyzetbe kerültek az osztrákok, Dragovic ugyanis csúnyán rácsúszott Kádárra, és mivel már volt egy sárgája (Szalai harcolta ki), megkapta a pirosat is. Emberelőnyben pedig sikerült tovább növelni az előnyt, a 87. percben is egy felívelést kifejeltek a védőink, Priskin azonnal megindította a jobb oldalon vágtázó Stieber Zoltánt. A pár perccel korábban beállt

szélső kapura vezette a labdát, felnézett, majd 22 méterről, jobbról szemtelenül átlöbbölte a labdát a kapujából messze kifutó Almer fölött.

A magyar válogatott tehát 2-0-s sikerrel mutatkozott be az Eb-n.

Európa-bajnokság, F csoport
Ausztria-Magyarország 0-2 (0-0)
Gólszerző:
Szalai 62., Stieber 86.
Kiállítva:
Dragovic 66.

Bordeaux, Nouveau Stade de Bordeaux, vezette: Turpin (FRA)

Ausztria: Almer – Klein, Dragovic, Hinteregger, Fuchs – Baumgartlinger, Alaba – Harnik (Schöpf, 78.), Junuzovic (Sabitzer, 59.), Arnautovic – Janko (Okotie, 65.). Szövetségi kapitány: Marcel Koller

Magyarország: Király – Fiola, Guzmics, Lang, Kádár – Gera, Nagy Á. – Dzsudzsák, Kleinheisler (Stieber, 79.), Németh K. (Pintér Á., 89.) – Szalai (Priskin, 69.). Szövetségi kapitány: Bernd Storck