Vágólapra másolva!
Marouane Fellaini belga válogatott labdarúgó hárommillió eurót kölcsönöz a nehéz helyzetbe került egykori egyesületének, a Standard Liege-nek.

A helyi sajtó a hét közepén arról számolt be, hogy a klub - melyet az a veszély fenyeget, hogy amatőr státuszba kerül - befektetésre buzdította a világbajnoki bronzérmes csatárt. A 32 éves játékos a Standard Liege-ben kezdte profi pályafutását, 2006 és 2008 között játszott ott az első csapatban, majd Angliába - az Evertonhoz, azután a Manchester Unitedhez -, tavaly pedig Kínába szerződött. Belgiumi klubja vezetősége arra kérte, hogy csatlakozzon ahhoz a befektetői csoporthoz, amelynek már tagja korábbi csapattársa, a szintén vb-harmadik Axel Witsel. A társaság azt tervezi, hogy megveszi a klubtól a stadionját, azután bérbe adja neki, ezzel juttatja jelentős pénzügyi forráshoz, ami a túléléshez kell.
Fellaini - amint arról több belga lap csütörtökön beszámolt - a segítségnyújtásnak azt a módozatát választotta, hogy tekintélyes összeget kölcsönöz.

Ez az egyéb támogatásokkal együtt nagyon is jól jöhet a Standard Liege-nek, amelytől a Belga Labdarúgó Szövetség április 8-án megvonta a profi licencet, mert nem fizette ki a játékosainak járó prémiumot. A klub a döntés ellen fellebbezett, egyúttal jelezte, biztos benne, hogy képes lesz bizonyítani pénzügyi életképességét a jövő keddi meghallgatáson. A Standard Liege az Arsenal és az Eintracht Frankfurt mögött harmadik lett csoportjában az Európa-ligában, a félbeszakított belga bajnokságban pedig ötödik volt.