Hozok még egy nyársat, tele hússal, csak mondd már el, mit keresel itt barátom"
- a my friend kifejezés a leginkább hallott két angol szó egy olyan helyen, ahol amúgy senki sem beszél angolul.
Már ez is felfoghatatlan, de erre készültem, mondták előre, ez nem Rio, ahol azért találok angolul beszélő embert.
„Barátom, az U17-es labdarúgó-világbajnokságra jöttem" – felelem.
„Oh, Jogo Bonito (a gyönyörű játék), Puskás?"
„Azaz. Puskás."
Jött a hús, és nem kellett érte fizetnem.
Közben szólt a rádió, brazil zene ment. Mint egy Fellini-film a hatvanas évek poros dél-olasz elhagyatott vidékén. Ez Goiania, az 1933-ban alapított műváros.
De hogyan került ide az U17-es labdarúgó-világbajnokság? Miért nem lehetett a 2014-es felnőtt-vb stadionjait használni? Lehetett volna, csak éppen lehúzta a listáról a FIFA. De a történet messzebb indul ennél.
A dolog úgy kezdődött, hogy ennek a korosztályos tornának az eredeti rendezési jogát Peru kapta meg. A FIFA illetékesei egy évvel ezelőtt utaztak a dél-amerikai országba, ahol döbbenten látták, hogy az előkészületek sehol nem tartanak.
Azonnal elvették Perutól a rendezést.
Ekkor jelent meg a színen Brazília. A FIFA ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy ezt a tornát – a kontinentális rotáció elve miatt – mindenképpen Dél-Amerikában kell megrendezni. Hogy végül Brazília önként jelentkezett-e, vagy a Conmebol (a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség) enyhe nyomására tette, mindegy. A dolog adott volt, ha egy ország meg tudott rendezni egy 32 csapatos felnőtt vb-t, akkor egy 24 csapatos U17-es vb-vel is elbánik.
Amikor kialakult a mezőny (2019 május vége) a helyi szervezők nyilvánosságra hozták a négy rendező várost.
A főváros, Brazíliaváros mellett Natal, Recife és Manaus szerepelt a listán.
Utóbbi miatt nagyon sokan meghökkentek. Manaus az Amazonas fővárosa, ami mindentől irgalmatlanul messze esik, ahová csak védőoltásokkal lehet elmenni, amelyet a 2014-es felnőtt világbajnokság összes ott játszó csapata utált. Senki sem értette, mi a jó abban, hogy 17 éves gyerekeket odacipelnek, ha csak az nem, hogy a szinte teljesen kihasználatlanul álló vb-stadionba pár meccs erejéig életet leheljenek. Natal és Recife két gyönyörű tengerparti település, és a fővárossal sincs semmi gond.
Egyszer csak – minden előjel nélkül – a helyszínek megváltoztak.
Natalból lett Goiania, Reciféből Vitoria, Brazíliaváros meg maradt, már ha Gamát oda soroljuk. De tegyük ezt.
„A rendezést determinálta, hogy az országban zajlik a bajnokság, az U17-es vb meg több mint három hétig tart.
Olyan stadionokat kellett keresni, ahol a bajnoki küzdelmek nem érnek össze az U17-es vb-meccsekkel.
Bár ebben sem sikerült tökéletes megoldást találni, mert október 31-én a Gojas-Flamengo brazil bajnoki az egyik olyan stadionban lesz, amelyben előtte és utána U17-es meccseket is rendeznek.
Én Sao Paulóból jöttem ide a vb idejére a helyi sajtóközpontot vezetni, de tudom, hogy Goiania nem a világ közepe. És még csak nem is Brazíliáé"
- mondta el érdeklődésemre az Estadio Olimpicóban felállított médiaközpont egyik vezetője.
Az tehát biztos, hogy ezt a világbajnokságot eleve úgy tervezték, hogy nem számoltak azzal, hogy bármelyik résztvevő nemzetéből – kivéve a dél-amerikai kontinens országait – bárki is elutazna ide szurkolni.
30 éve vagyok sportújságíró, megfordultam a világ 75 országában, de sosem voltam még olyan magyar meccsen, ahol ne lett volna legalább egy magyar szurkoló.
Goianiában, az Estadio Olimpicóban nem volt egy sem. Pedig Brazíliában is élnek magyarok – csak éppen nem utaztak el ide.
Arról meg, hogy otthonról szurkolók érkezzenek, szó sem lehetett. De ez itt a legkevésbé számított. A brazil szövetség – amely beugróként vette át Perutól a rendezést – szépen tudta revolverezni a FIFA-t. A nagy labdarúgó-világesemények körül tapasztalható rongyrázásnak nyoma sincs errefelé. Ahogy érzékelem,
az egészet fapados módon akarják megrendezni
és túlélni a 22 napot, ha már az egész a nyakukba szakadt. Az érdeklődés sem túl nagy, a magyar-nigériai meccsen kezdetben 100 néző ült a lelátón, de aztán a meccs második félidejében valahonnan megjelent 400 másik ember. Gyaníthatóan őket már ingyen engedték be. Márpedig Brazíliában ritkán szoktak üres stadionokban futballozni.
„A Gojas-Flamengo meccsre hetekkel ezelőtt az összes jegy elkelt, 45 ezer néző lesz csütörtökön este ezen az összecsapáson. Az U17-es vb brazil meccseire szintén kimennek, de ahogy egy ilyen eseményen általában lenni szokott, a semleges meccseken kevés a néző. Próbáltunk embereket toborozni ide, de láthatja, újságíróból sincs sok" – mondta a helyi médiaközpont munkatársa. Igaza volt. Magyarországról ketten vagyunk itt, egy angol meg a FIFA TV-ben kommentál. Rajtunk kívül egy helyi kolléga ácsorgott az interjúzónában szombat este, de mivel csak portugálul tudott, esélye sem volt arra, hogy bárkivel beszélgessen, inkább csak irigykedve nézett bennünket. Az angol nyelv ismeretének teljes hiánya szöget üt az ember fejébe – Japánban is találkoztam ezzel, már ott sem értettem teljesen.
Vannak olyan iskolák, ahol komolyan megy az angol tanítása, de ez nagyon kevés helyen van így. Aki Goianiába születik, szinte biztos, hogy nem tanul meg angolul. Egyrészt nagyon nem mozdul ki innen, a főváros ugyan 3 óra busszal, de Recife például 40 óra. A repülőjegyek drágák, az nem úgy van, hogy egy goiániai ember csak leugrik fürdeni egyet az Atlanti-óceán partjára, mondjuk Fortalezába. Akik tehát a vidéki Brazíliában élnek, nagyon jól elvannak a portugál nyelvvel, nincs szükségük másra"
- mesélte a Plaza Inn Augustus hotel egyetlen, angolul megszólaló dolgozója, aki menedzserként dolgozik itt. Ő mondta el nekem, hol tudok pénzt váltani – az Araguaia bevásárlóközpontban, amely egyszerre üzletház és a város távolsági buszpályaudvara. Ha van valami, akkor a buszközlekedés az, amely ebben az országban fejlett, de erre szükség is van. Amíg egy Goiania-Recife-Goiania repülőjegy 90 ezer forint, addig a 23 ezer forintos buszjegy – hiába a 40 órás menetidő – versenyképes. A buszokon az üléseket szinte ággyá lehet alakítani, ezzel együtt a 40 órás menet mindenkit megvisel.
És ez csak az odaút. A buszállomáson a pénzváltás is külön kaland, az okostelefon fordítóprogramja nélkül itt meg lenne lőve az ember. A folyamatos 30-34 fokos meleg, a rengeteg autó és busz ázsiai kavalkádra hajazó hétköznapokat varázsol ide, de vasárnap minden bezár és minden kiürül. Csak néhány kisebb bolt van nyitva, de a szombaton, az utcán még lelkesen húst sütő jóember, vagy a kókuszból egy vágással isteni italt varázsoló talicskás ünnepnapokon ki sem dugja az orrát.
Ezzel együtt pont Goiania a legjobb példa arra, hogy ma már bárhol meg lehet rendezni egy FIFA-eseményt,
de erre már 2010-ben, Dél-Afrikában rájöttem, ahol a stadionok környéke volt az Alfa Holdbázis, az meg, hogy a kerítésen túl épp mi történik, senkit sem érdekel. Goiania pontosan ilyen hely. A tévéközvetítés innen is megy – persze a FIFA ezt nem bízza a helyiekre, a saját stábbal dolgozó közvetítőcég a világ bármely pontján megjelenik, ahová a megbízás szól.
A szállodám környékén sétálva sem az jut eszembe, hogy 2019 van, ez inkább a hatvanas évek érzése. Goiania olyan hely, ahol bármikor felvágnak nekem egy ananászt, hogy aztán a szeleteket pohárba tuszkolva adja át mosolyogva a brazil jóember, aki ezért 3 reált, azaz 240 forintot számolt fel.
Az ananász hibátlan volt, de a mangó is az, csak azzal már többet kell bajlódni, míg az ember kivarázsolja a mézédes gyümölcsöt.
De reggel a hotelben ez is van, meg az internet is ketyeg, szóval, akkor nagy baj itt már nem érheti az embert, akárhová is vetette a sors.
Goiania, 2019. október 28.