Vágólapra másolva!
November 25-ét 1993 óta a Magyar Labdarúgás Napjaként ünnepeljük. Ez a dátum mostantól a Szombathelyi Haladás történelemkönyveibe is piros tintával kerül bejegyzésre, a Hali ugyanis ezen a napon játszotta le első bajnoki mérkőzését a minden igényt kielégítő, vadonatúj stadionjában. Az ellenfél is illett az alkalomhoz, a Ferencvárost fogadták. A kiesés elől menekülő Hali 2-1-re nyert, így a meccs nem a rekordbajnokról szólt. Hiába voltak olyan egyéniségek hazai oldalon, mint Király Gábor, vagy éppen Halmosi Péter, a show-t egy 17 éves ifjú, Kiss Tamás lopta el.

Ha már pénteken az ausztriai Kapfenbergben jártunk Szoboszlai Dominik bajnokiján, akkor jegyezzük meg Kiss Tamás nevét is, erre a fiúra szintén érdemes lesz odafigyelni.

Kiss Tamás (j) győztes góllal ünnepelte 17. születésnapját Fotó: Mudra László - Origo

A hajrában még próbálkoztak a vendégek, de a nagy akarásnak nyögés lett a vége,

Priskin Tamást két feleslegesen begyűjtött sárga lapja után kiállította a játékvezető.

Butasága még sokba kerülhet a Fradinak, a támadó ugyanis piros lapjával kizárta magát a jövő heti, Videoton elleni bajnoki csúcsrangadóból.

„Már a kispadon és melegítés közben is azon gondolkoztam, hogy mit, hogyan csinálok majd abban az esetben, ha beállok, hogy tudom leginkább segíteni a csapatomat.

Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy ezzel nyerni tudtunk a stadionavatón, ráadásul éppen a Ferencváros ellen" – árulta el a meccset követően a találkozó és az este hőse, Kiss Tamás, akinek nagyon tetszik az új aréna és a magával ragadó hangulat.

„Elképesztő volt a drukkerek buzdítása, gyakorlatilag végig, 12. emberként ott voltak velünk a pályán, ők is kellettek ehhez a fantasztikus sikerhez."

Joggal ugráltak örömükben a Ferencváros legyőzése után a Haladás játékosai Fotó: Mudra László - Origo

A fiatal támadó ráadásul duplán ünnepelhet, hiszen a meccs előtti napon volt a születésnapja. De vajon milyen körben?

A Ferencváros kapusa, Dibusz Dénes érthetően csalódottan nyilatkozott a lefújás után.

„Az első félidőben több helyzete is volt a Haladásnak, gyakorlatilag a gól előtt már több ízben megszerezhették volna a vezetést, csak rajtuk múlott, hogy nem találtak a kapuba. Szerencsére nagyon gyorsan tudtunk egyenlíteni. Utána voltak lehetőségek mindkét oldalon, de a játék képe alapján talán a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna. A focit viszont gólra játsszák, a hazaiak pedig a hajrában szereztek még egyet, így pont nélkül maradtunk."

Kérdés, hogy ez a kisiklás mennyire nyomhatja rá a bélyegét a következő, kulcsfontosságú mérkőzésre.

hazai pályán meg kell mutatnunk, hogy jó csapat vagyunk, és ez csak egy botlás volt a részünkről.”

Az ellenfél kapuját védő Király Gábor jóval vidámabban értékelt.

„Mindegy, hogy ki ellen játszunk ebben a stadionban, nekünk mindenképpen nyernünk kell.

alázatosan dolgozni, és akkor elérhetjük a céljainkat."

Király Gábor szerint hatalmas tehetség rejlik Kiss Tamásban, de még sokat kell dolgoznia a fiatal játékosnak, hogy mindet kihozzon magából Fotó: Mudra László - Origo

Kérésünkre a Haladás jelenkori legendája ejtett néhány szót a jövő nagy ígéretéről.

„Kiss Tamás rendkívül tehetséges játékos, ezt mérkőzésről mérkőzésre bizonyítja. Nagyszerű a hozzáállása, és bár ez most egy óriási pillanat a számára, nem szabad itt megállnia.

A futball-láz tehát újra elérte Szombathelyet.

Nincs azonban egyszerű dolga a Halinak, hiszen gyakorlatilag minden sportág képviselteti magát a városban, a Falco kosárlabdacsapatának népszerűségével például egyelőre nehéz versenyezni.

Talán még néhány bravúrgyőzelem, egy-két Kiss Tamáshoz hasonló tehetség felbukkanása az Illés Akadémiáról,

és akkor rendre megtelnek majd a Haladás Sportkomplexum lelátói.