Vágólapra másolva!
Dibusz Dénes és Lang Ádám sem lehet biztos abban, hogy ott lesznek a jövő évi franciaországi Eb-re utazó keretben, de mindkettőjüket motiválja, hogy egy jó Eb-szerepléssel a saját karrierjüket is felturbózhatják. Dibusz azt is tudja, mivel lehet Cristiano Ronaldót kizökkenteni.

Ha hinni lehet Bernd Storck szövetségi kapitánynak, és a jövő évi Eb-n elsősorban azokra számít majd, akik a norvégok elleni pótselejtezőn sikeresen vívták meg a párharcot, akkor Lang Ádámnak jó esélye lehet a kerettagságra, mivel a Videoton belső védője nagyon magabiztosan játszott mindkét meccsen.

Lang Ádám (elöl) szinte tökéletesen játszott a norvégok ellen Fotó: Szabó Gábor - Origo


"Nem mondhatjuk, hogy álomsorsolást kaptunk, de nem is kerültünk a legnehezebb csoportba, a kettő között vagyunk. Ha szervezettek leszünk, valamint lesz egy kis szerencsénk, akkor lehet esélyünk minden meccsen" – mondta Lang a magyar válogatott sajtótájékoztatóján Telkiben, ahol most együtt van a keret egy része.

Megnézték, mit tud ez a CR

A játékosok közül rajta kívül az FTC kapusa, Dibusz Dénes válaszolt a kérdésekre, és elárulta, vasárnap többen is a Villarreal-Real Madrid mérkőzést választották esti programnak. A meccset meglepetésre a Villarreal nyert 1-0-ra, és a Real nagy sztárja, a portugál Cristiano Ronaldo meglehetősen gyatra produkciót nyújtott.

"Ebből a meccsből is kiderült, egyik futballista sem gép, mindenkinek vannak rosszabb meccsei.

mindig képes valami váratlant húzni. De ha keményen lépnek fel ellene, az láthatóan neki sem tetszik" – mondta Dibusz.

Míg ő végigvédte az őszt az NB I-et az Újpest elleni vereség ellenére is hatalmas fölénnyel vezető Fradiban, addig Langnak nem volt biztos a helye a Videotonnál. "Konkurenciaharc van a Videotonnál, az elmúlt két bajnokin játszottam, szerintem jól ment, és a csapat is nyert, hogy a jövőben mennyi szerepet kapok, az nem csak tőlem függ, de szeretnék rendszeresen játszani" – mondta erről a védő.

Dibusz Dénes (jobbra) biztos pont a Fradiban, de a válogatottban csak kispados Fotó: Szabó Gábor - Origo


Dibuszt a nyáron már összehozták Dárdai Pál csapatával, a Herthával, de a kapus végül maradt a Fradiban, az Eb azonban neki is lehetőséget nyújthat, hogy megismerjék Európában.

komoly motivációt jelent mindannyiunknak, hogy olyan teljesítményt nyújtsunk, amivel bekerülünk a keretbe, és átfutott az agyunkon, hogy mekkora lehetőség lehet az Eb, hogy még feljebb léphessünk" – mondta Dibusz.

Mindannyian azért kezdtek el futballozni, hogy egy ilyen nagy tornán, sok néző előtt mutathassák meg magukat – tette hozzá Lang.