Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség döntése értelmében az NB I-ben 2013-tól a csapatok alkalmazottai semmilyen formában nem kommentálhatják majd a játékvezetők ítéleteit. Csank János szerint ez egy halva született ötlet, amelyet egy szabad országban nem lehet megvalósítani.

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének a kérésére a játékvezetői bizottság háttéranyagot készített A magyar játékvezetés jelene, az előrelépés irányai címen, a fejlesztési tervben több újdonság is található. Az elnökség - az MLSZ honlapján olvasható közlemény szerint - elfogadta a tervet, egyúttal a magyar játékvezetést "átlagosnak és elfogadhatónak" ítélte meg, hozzátéve, hogy a javulás feltétlenül szükséges.

A bíráskodás megítélésében tapasztalható "gyakori egyéni megnyilvánulásokat" azonban az elnökség "legtöbbször túlzónak, megalapozatlannak, és a fegyelmi szabályzatban, valamint az etikai kódexben írottakkal szemben állónak tartja". Az MLSZ ezért szigorítani fogja a fegyelmi szabályzatot, amely megtiltja majd "a klubok, illetve alkalmazottaik részéről a játékvezetői tevékenységet értékelő, minősítő kommunikáció mindennemű formáját".

"Nem tudom, egy szabad országban hogyan lehet ezt megcsinálni" - mondta a tervezetről az [origo]-nak Csank János volt szövetségi kapitány, a Gyirmót vezetőedzője. "A bíró tevékenységéről nem, a miniszterelnökéről pedig lehet nyilatkozni? Ez nonszensz. Kicsit erőszakos dolognak tartom ezt, régen ilyet el tudtam volna képzelni, ma már egy kicsit nehezebben, és ha be is lehet vezetni, én visszalépésnek tartom."

Csank szerint a magyar edzők nem szokták annyira élesen bírálni a játékvezetést, ám a Szigetszentmiklós esete miatt bepöccent az MLSZ. "Gondolom, arra akadtak ki, hogy Várhidiék polgári pert akarnak indítani, pedig azt nem lehet, hiszen aláírtuk, hogy nem indíthatunk polgári pert."

A Kozármisleny elleni mérkőzésen három kiállítás mellett két sárga lapot osztott ki Radványi Ádám játékvezető a szigetszentmiklósiaknak, majd Várhidi Péter vezetőedzőt és Borsos Vilmos edzőt is elküldte a kispadtól. Szeptember elején, amikor az SZTK-Erima 2-1-es vereséget szenvedett Zalaegerszegen, akkor hat sárgát és egy pirosat kaptak az SZTK játékosai, szintén Radványitól.

A Csankhoz hasonlóan volt szövetségi kapitány Várhidi Péter a második meccs után úgy nyilatkozott: "Elég volt! A Potoczki Tamás ügyvezető igazgató úrral történt megbeszélés alapján meg fogjuk vizsgálni, milyen jogi lépéseket tehetünk a játékvezető ellen polgári peres eljárás keretei között."

Korábban a Videoton edzője, Paulo Sousa fejtette ki, hogy az NB I-ben tapasztalt játékvezetés mellett nem fejlődhet a magyar futball.

Csank János elítéli azokat, akik élesen bírálják a bírót, de azt nem tartja elfogadhatónak, hogy ne nyilatkozhasson a játékvezetésről egy edző. Megkértük, képzelje el, hogy a csapatának nem adnak meg egy érvényes gólt és nem ítélnek meg egy tizenegyest, és ezzel kiesik a klub. "Egy ilyen meccs után annyit mondanék, hogy sajnos kiestünk. Engem pedig kirúgnának, a bíró meg vezethetné tovább a meccseket. Nem hallottam még arról, hogy bárhol hasonló döntést hoztak volna, szerintem ez egy halva született ötlet, nem is veszi komolyan senki. Nem tudom, az MLSZ-nek miért kell ennyire védenie a bírókat, nekik magukat kellene megvédeni. Nem mi vagyunk a játékvezetésért, hanem a játékvezetők a futballért."

Az elnökség arról is döntött, hogy az UEFA ajánlását támogatva és elfogadva bevezeti a gólbírók alkalmazását az NB I-ben a 2013-2014-es idénytől.

A volt FIFA-játékvezető Bede Ferenc szerint nagy kérdés, hogy amatőrök vagy profik állnak-e majd a vonalon, de más kérdések is felmerülnek. "Úgy vélem, lépésről lépésre kellene haladni, előbb azt kellene tisztázni, hogy ki finanszírozza majd az alapvonali játékvezetőket. A klubok? Az MLSZ? Esetleg közösen? Jó ötlet a gólbíró (...), de az a gyakorlatban azért nem ennyire egyszerű a helyzet, mondjuk, hogy adott esetben 11-est kell-e ítélni, vagy sem, ilyen helyzetben bizony nem egyszerű, kiváltképp felelősségteljes feladat segíteni a bíróknak" - mondta a Nemzeti Sportnak.