Vágólapra másolva!
Az őszi 6-1-es idegenbeli siker után a Manchester City ismét, hazai pályán ezúttal 1-0-ra győzött a címvédő Manchester United ellen, így pontszámban utolérte, plusz nyolccal jobb gólkülönbsége miatt pedig meg is előzte a városi riválist. A City előbb a Newcastle-hoz látogat, majd a QPR-t fogadja, míg a United hazai pályán a Swansea-vel játszik, végül a Sunderland vendégeként zárja a Premier League-szezont.

Online közvetítés

Második félidő

A MU beemelte a labdát a City-kapu elé, Hart ellen szabálytalanság, szabadrúgás kifelé. Vége a hosszabbításnak is. A 96. perc végén lefújja a bíró.

Taktikai csere: Nasri helyett Milner a 93. percben.

Öt perc hosszabbítás, ez a MU-nak kedvez.

City-helyzet City-helyzet hátán.

Yaya Touré hősiesen elérte a labdát a balszélen, lendületesen elindult befelé, majd Nasrit hozta jó helyzetbe, aki szép cseleivel két védőt is átvert, de végül nem tudott lőni, és kihagyta a kihagyhatatlant.

Clichy lövését De Gea bravúrral hárította.

Touré lendületes labdavezetgetés után ballal csavart 18-ról - épphogy mellé.

A 78. percben Scholes helyére Valencia állt be. Két perccel később Carrick kapott sárgát.

De Jong rögtön durvul, a 76. percben szétrúgja Welbeck lábát. A két kispad között óriási szájkaratéba kezdett Mancini és Ferguson, rendesen közéjük kellett állni.

Mégis a Citynek van helyzete: Touré 20-ról tüzelt, és nem is volt rossz a félmagas kísérlet, egy-másfél méterrel ment mellé.

A 70. percben Tévez helyére Nigel de Jong állt be, azaz véglegesen lándzsát tört Mancini a védekezés mellett. Pedig a MU irtó jó szokott lenni a meccsek végén, amint egy angol szurkoló fogalmazott: ha 1-0-ra vezet a City, akkor a 85. perc után biztosan egyenlíteni fog a United.

A 61-65. perc közötti időszak a MU-é volt, abban a tekintetben mindenképp, hogy támadásokkal próbálkozhatott. A City-védelem azonban áthatolhatatlan volt.

A MU hét emberrel védekezik, a City támad - vajon miért jó ez a vendégeknek? Vagy ennyivel jobb lenne a hazai csapat?

Az 58. percig várt Ferguson az első cserével, ekkor Park helyére Welbeck állt be. Nem csoda, hiszen a legutóbbi tíz meccsből, amikor Park kezdő volt, nyolcszor kikapott a MU - ha igaz a BBC statisztikája.

Nasri forgolódott biztatóan a MU 16-osán belül, 14 méterről csavart kapura, de a labda jócskán elkerülte a kaput.

Továbbra is nagyon hajtanak a csapatok, de gólhelyzetből nagyon-nagyon keveset láthatnak a szurkolók. A két védekezés vérprofi, a vendégek szinte csak egyszer hibáztak, de akkor nagyon nagyot - ezért 1-0 az állás.

Yaya Touré durván kilökte oldalra Giggset, amiért az 53. percben sárgát kapott.

Egyszer átrúgták a kivetődő Hart felett a labdát, majd egy könnyű védés után szögletet hozott össze az angol kapus.

Egyik edző sem cserélt, de vajon változik-e a taktika? Ferguson kénytelen átszervezni csapatát, mert veszélyben a címvédés, az 1-0-val ugyanis a City jelenleg ligaelső.

Első félidő

Már mindenki elkönyvelte a gól nélküli első félidőt, amikor egy jobb oldali Da Silva-szöglet után a hazai csapatkapitány, Kompany öt méterről már-már zavartalanul fejelt kapura (Smalling lemaradt a védőről), erőteljes fejesét nem lehetett védeni (1-0).


Lendületes City-kontra után Agüero jobbra, majd balra cselezett, lövésével megint csak egy szögletet tudott kiharcolni. Agüero már rúghatott volna 1-2-3 gólt, igaz, nem ziccerhelyzetei voltak, de az ő szintjén ez nem kellene, hogy probléma legyen.

A csapatok nagyon hajtanak, nagyon sokat futnak a játékosok, tempós a meccs.

Agüero helyzetbe kerülhetett volna, de Zabaleta előtte előle a labdát.

Megint csak Agüero: szépen felpörgette a labdát, majd hat méterről nem tudta eltalálni sem a labdát, sem a kaput.

A 34. percben Tévez megmutatja, hogy védekezni is szeret, kemény becsúszásáért akár sárgát is kaphatott volna.

Inkább küzdelmes, semmint izgalmas a meccs. A döntetlen egyértelműen a MU számára lenne jó, szóval a City kénytelen lesz valamit kitalálni. Vajon elég bátor lesz-e Mancini ahhoz, hogy a botrányhős Balotellit becserélje? Korábban azt mondta, idén már nem fog játszani.

Vidám kép: Lescott és Rooney egy szabadrúgás előtt beszélgetnek és mosolyognak. Az Eb-n nem ellenfélként lehetnek majd jelen.

A szöglet után az egyik MU-játékos gyertyát lőtt, a labda a Cityé lett, és Agüerónak sikerült is helyzetbe kerülnie, az ötös jobb sarkától 4 méterre tüzelt - jócskán fölé-mellé. Ha leszorítja, bombagól.

A 24. percben Agüero hat MU-játékos között próbált lövőhelyzetbe jutni, bravúr, hogy egy szögletet ki tudott harcolni.

Kompany eltaszította magától Rooneyt, amiért sárgát kapott.

Az első negyedóra után magára talált a City, ami viszont csak enyhe mezőnyfölényben mutatkozott meg.

Sergio Agüero apósa, Diego Maradona is feltűnik a lelátón.

Nasri szöktetése után Tévez indult meg a United-kapu felé, és közére tartó, lapos, veszélyes passzát bravúrral tudta csak lefülelni Jones.

A United sokkal bátrabb, olyannyira, hogy a kilencedik percben Nani 27-ről is lövéssel próbálkozik, de majdnem kirúgta a labdát a stadionbül.

A City kezdte a mérkőzést, de a United kezdett jobban. Carrick egy vendégszöglet után fordulásból lőtt, és kezezést reklamált, de Kompany nem szándékosan ért a labdához.

Előzmények

A szezon elején sokáig úgy tűnt, hogy a Manchester City magabiztosan megszerzi a bajnoki címet. Roberto Mancini csapata 14 fordulón keresztül veretlen maradt, és amikor a MU ellen idegenben 6-1-re nyert, és öt pont előnnyel élen állt, nem sokan gondolták, hogy a címvédő képes lehet fordítani.

Pedig Sir Alex Ferguson együttese kihasználta, hogy márciusban öt meccséből csak egyet nyert meg a City, a United hatpontos előnyre tett szert. Jött azonban az újabb fordulat: a Vörös Ördögök nyolc egymást követő győzelem után kikaptak a Wigantól, majd legutóbb otthon 4-4-es döntetlent játszottak az Evertonnal, pedig a 80. percben még 4-2-re vezettek. Ezzel három pontra csökkent a ManUnited előnye, ráadásul a a City gólkülönbsége jobb, így hétfő este egy győzelemmel megelőzheti a városi riválist.

Az edzők érdekesen latolgatták az esélyeket. Ferguson például azt mondta, ha a City nyer, akkor alighanem bajnok lesz. "Ugyan még játszanak a Newcastle Uniteddel is, de ha minket legyőznek, akkor ők az esélyesek, és szerintem már nem fognak hibázni. A döntetlennel persze mi kerülnénk előnybe, és örülnénk is a pontszerzésnek, de nem azért játszunk majd, hogy ne kapjunk ki" - nyilatkozta a MU skót edzője.

Roberto Mancini is ugyanezt csinálja, azt szajkózza, hogy mindenképp a MU a favorit: "Három ponttal vezetnek, és a derbi után könnyű meccseik lesznek. A United a Swansea és a Sunderland ellen játszik még, mi viszont a Newcastle és a Queens Park Rangers ellen lépünk pályára, szóval, ha meg is nyerjük a városi rangadót, akkor is a MU a favorit."