Vágólapra másolva!
Rendkívül közel került a bajnoki címhez a Real Madrid, miután a Camp Nouban is megverte a Barcelonát, José Mourinho edzősködése idején először. Khedira és Ronaldo szombat esti góljaival a Real már 109 bajnoki találatnál jár, négy fordulóval a vége előtt pedig hét pontra nőtt az előnye a tabellán.

Élő közvetítés, második félidő

Az utolsó percekben nincs az elmúlt években megszokott brutális Barca-nyomás, inkább a fellelkesült Real játszik jobban. Ronaldo még kihagy egy óriási helyzetet, és vége, Mourinhóval először nyert a Barcelona otthonában a Real Madrid.

Egy Real-kontra jelent nagy veszélyt, Benzema viszi a labdát, Özil és Ronaldo is sprintel mellette, kissé távolabb pedig Granero, a három Barca-védő nem tudja felvenni az összes embert, végül Benzema nem passzol, lő, Valdés hárít.

Guardiola ismét cserél, Tello helyett Fabregas érkezik.

Ronaldót viszi le a földre Dani Alves, még kicsit utána is rúg a brazil, nincs sárga, Özil viszont összeszed egyet, ártalmatlan helyzetben, egy szögletnél, időhúzásért.

Majd szétrobban a Camp Nou, mire váratlan fordulat áll be: egy gyors Real-ellencsapás végén Ronaldo lép ki a védők közül, elhúzza a labdát Valdés mellett, majd éles szögből a kapuba gurít, ismét vendégelőny, 1-2.


Xavi utolsó életveszélyes megmozdulása: átlövésből majdnem kilövi a jobb alsót, de mellé megy. Aztán meg Xavi le, helyére beáll Alexis Sánchez, aki rögtön gólt szerez: Casillas még bravúrral védi Tello lövését, a kipattanót viszont a frissen beállt Alexis Sánchez bekotorja, 1-1.


Veszélyes a bal szél: előbb Mascherano ütközik Benzemával (a francia csatár cserét kér, de másodpercekkel később sprintel egy rövidet), majd Coentrao fejjel hárítja Dani Alves beadását, kifekszik, mint egy bokszoló, ápolni kell.

Nem változik sokat a képlet, a Real egyre inkább védekezik, a hazaiak támadnak, de becsúsznak apróbb hibák. Azért egyet a Real is támad, nagy helyzet lehetne, de az utolsó passzt Benzema már nem tudja megoldani kiszorított helyzetből.

Egészen meghökkentő jelenet: Messi viszi a földre Pepét, szabadrúgás a Realnak. Ezekben a percekben nem szorítja be a Barca a vendégeket, akik viszont nem is tartják meg a labdát túl sokáig.

Az 53. percben Ronaldo léphetne meg, de lesen állt a különben pontos indítás pillanatában. Másfél percre rá Thiago ad kiváló mélységi passzt Tellónak, aki viszont rosszul találja el a labdát.

A szakadó esőhöz jobban illő harcias futball, még Iniesta is szabálytalankodik egyet. A Real egy bedobásfigurával húzza az időt: Benzema, Arbeloa, majd Di María adja egymásnak a labdát.

Még az első félidő végén eleredt az eső, a második elején pedig már ömlik. A Real kitámad, de Messi a saját tizenhatosától kezd egy szólóba. A vége sárga lap, Xabi Alonsónak a középpályán.

Szünet. A Mourinho-csapat taktikája megfelelőnek tűnik, Coentrao viszont nagyon bizonytalannak, Özil fáradtnak. A mostanában általános kérdés most is érvényes: kibírja-e végig Pepe piros lap nélkül a meccset? A Barcelona játéka alaposan meríti le az ellenfelet, de az első félidőben nem volt elég precíz, hogy feltörje a Real kettős falát. Az első félidő statisztikái: lövések (kaput eltaláló): 4 (0) - 8 (4), szabálytalanságok: 3 - 11, labdabirtoklás: 74 - 26, szögletek: 0 - 3.

Forrás: AFP
Ramos és Khedira a gól után

Első félidő

Özil Iniesta mellől, a saját térfele közepéről vág ki nagy sprintet, a Barca 16-osa előtt azonban nem sikerül Benzemához passzolnia. Már a hosszabbítás másodperceiben Tello szökteti hosszan magát, kirúgás, félidő.

Ronaldo megkerülős csellel hagyka faképnél Puyolt, Busquetsszel viszont már nem bír. A túloldalon egy ígéretes támadás végén Messi van lesen.

A 38. percben Thiago próbálkozik átlövéssel, a labda a lassan szokásos helyére, a jobb alsó mellé megy. A következő rohamnál Tello Arbeloát kerülné meg, de utóbbi időben kapcsol, felveszi a sebességet és vállal kiteszi a pályáról az ifjú katalánt.

Apróbb hibák a barcelonai támadásokban: előbb az Iniesta-Tellokényszerítő pontatlan kicsit, majd Iniesta beadása lesz túl mély. A félidő hajrájára azonban teljesen áttevődik a játék a vendégtérfélre.

Próbálja a Real is tartani a labdát, Casillasnak ez könnyen megy, a csapatnak előtte kicsit nehezebben, de egy percet azért elvesznek a Barca idejéből. Fél óra után Ronaldo tüzel Puyol szorításában a hosszú felső mellé.

Támadásban a Barca, ám egyelőre még nem szegezi a kapuja elé a vendégeket. A labdabirtoklás olyan, mint a hétközi Chelsea-Barcelona BL-meccsen: akkor 72-28 volt a Guardiola-csapat javára, most 71-29. Aztán a 27. percben Messi rendkívül finoman ugratja ki Xavit, aki azonban ziccerben centikkel a jobb kapufa mellé lő.

A Real Madrid a 108. gólját szerezte a bajnokságban, ezzel megdöntötte a spanyol rekordot, melyet még a John Tosack-edzette Real állított fel.

Néhány további Real-felvillanás után ismét a Barca kontrollálja a meccset, Iniesta csaknem betör a 16-oson belülre egymaga, majd Tello lő 22-ről nagy erővel a jobb alsó mellé. Válaszként Ronaldo is próbálkozik, de éles szögből nem találja el a kaput.

Vezet a Real: a harmadik szögletet Pepe fejeli vissza, Puyol nem szabadít fel, a támaszkodó lába mellől Khedira a kapuba kotor. A német válogatott védekező középpályás mindössze a második gólját lőtte a szezonban.


A Real már a Barca térfelén letámad, de így néha több terület marad hátul. A 14. percben Ronaldóról Busquets kap sárgát, előtte még Dani Alves lő egy gólt lesről.

Szokatlan jelenet a 11. percben: Iniesta elad egy labdát, az indításból Benzema lő kapura húszról, kissé jobbról, gyengén.

Dani Alves kiléphetett volna, de lest intett a partjelző, majd kezdődött az újabb hazai támadásépítés.

Pepe veszélyes hátul is: egy keresztpasszát lefüleli Dani Alves, aki hosszan szökteti magát, így a jól kimozduló Casillas védeni tud. Aztán Messi kezd cselekbe, majd szabálytalankodik Di María ellen.

Ronaldo Puyollal szemben harcol ki egy szögletet a negyedik percben. Ronaldo léc alá tartó fejesét Victor Valdés védte nagy bravúrral. A túloldalról érkező szögletből Pepe már kevésbé veszélyes.

A Barcelona igazi befejező csatár nélkül kedzi a meccset, míg a Real két védekező középpályással játszik, a bal szélen Marcelo helyett Coentrao kezd. A kezdőrúgást a Real végezte el, amely rögtön támadást is vezetett, de gólhelyzetbe nem került. Az első perc után már katalán lábakon jár a labda, Özil a pálya közepén követ el egy taktikai faultot.


Előzmények

Josep Guardiola csapata február közepe óta 15 tétmeccsét - a Milan elleni idegenbeli döntetlen kivételével - mind megnyerte, majd szerdán a Bajnokok Ligája elődöntőjében kikapott a Chelsea-től. A Real Madrid egy nappal korábban ugyancsak idegenben kapott ki a BL-elődöntőjében, a Bayern Münchentől. José Mourinho együttese előtte húsz meccsen át volt veretlen, de a Málaga, a Villarreal és a Valencia elleni iksz azt jelentette, hogy az előnye tízről négy pontra olvadt a bajnokságban.

A szombat esti rangadó annak ellenére is döntő lehet, hogy utána még négy forduló marad a bajnokságból. Ha a Barcelona nyer, mindössze egy pont lesz a két csapat közti különbség, miközben az egymás elleni eredmény a katalánoknak kedvez. Egy döntetlennel viszont már a Real lenne boldogabb, mert megőrizné az előnyét, és még egy esetleges botlás is beleférne a bajnokságban.

A meccset Messi és Ronaldo párbajának is felfoghatjuk: a két klasszis egyformán 41 bajnoki gólnál jár, ami spanyol rekord.