Vágólapra másolva!
Pert fontolgat a Magyar Labdarúgó Szövetség ellen Aczél Zoltán, a Haladás korábbi vezetőedzője, akinek a sportszakmai tevékenységét vesztegetés gyanúja miatt felfüggesztette a szervezet - írja a Blikk.

Aczél szerződését novemberben még három évvel meghosszabbította volna a Haladás, az MLSZ ugyanakkor december 13-án felfüggesztette az edző szakmai tevékenységét, majd másnap a klub is szerződést bontott vele.

A Blikk szerint Aczél havi bruttó egymillió forintot keresett, a szövetségtől pedig a szerződéséből fennmaradt féléves, valamint a tervezett hároméves hosszabbítás idejére járó bérét követelheti. Ez összesen hat plusz harminchat hónapnyi fizetést jelent.

A november 30-án őrizetbe vett, majd december 9-én szabadlábra helyezett szakvezetőt azzal gyanúsítják, hogy - még a Siófok trénereként - 2009-ben elfogadta játékosai, Sütő László és Horváth Gábor ajánlatát, amely arra vonatkozott, hogy fejenként 3-4000 euró ellenében legalább két góllal elveszítik a Honvéd-Siófok Magyar Kupa- és a Zalaegerszeg-Siófok bajnoki mérkőzést.

Előbbi esetben az elkövetői kör végül Aczél és játékosai hajlandósága ellenére a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti jogtalan kifizetésre nem került sor, míg utóbbi esetben - a gyanú szerint - a meccs után átvette a neki ígért 4000 eurót.