Vágólapra másolva!
Artner Tamás lett a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás új vezetőedzője, aki a vesztegetéssel és kötelességszegéssel gyanúsított Aczél Zoltánt váltja a kispadon.

Az együttes honlapja szerint a csapatot már korábban, még a másodosztályban irányító szakembert az együttes tulajdonosai hétfőn kérték fel a posztra, azután, hogy őt, illetve a másik jelölt Tóth Lászlót is meghallgatták. Ebben a szezonban eddig az NB II-es Ajkát irányító Artner megbízatása másfél évre szól.

"Egyhangú döntés született arról, hogy Artner Tamást kérjük fel a Haladás vezetőedzőjének, egyúttal megbízzuk Tóth Miklós ügyvezető igazgatót, hogy a szerződést készítse elő, és mihamarabb állapodjon meg Artnerral az aláírásról" - mondta Lazáry Viktor, a többségi tulajdonos önkormányzat képviselője.

Az eddigi tréner Aczél Zoltánt - akit november 30-án őrizetbe vettek, majd december 9-én szabadlábra helyeztek - azzal gyanúsítják, hogy - még a Siófok trénereként - 2009-ben pénzt fogadott el a Honvéd-Siófok Magyar Kupa- és a Zalaegerszeg-Siófok bajnoki mérkőzés előtt és a megrendelő számára kedvezően befolyásolta a meccsek végeredményét.

A korábban Erwin Koeman mellett a magyar válogatottnál edzősködő Aczélt előbb az MLSZ fegyelmi bizottsága múlt kedden felfüggesztette a sportszakmai tevékenység alól, majd ezt követően egy nappal klubja szerződést bontott vele.