Vágólapra másolva!
A világ sztárklubjai közül szinte mindegyik megjárta már a másodosztályt, története során esett ki, vagy száműzték az elitből az AC Milant, a Manchester Unitedet, a Juventust vagy a Liverpoolt is. Argentínában most a River Plate járt így, de a szövetség máris azt tervezi, hogy 2012-től 38 csapatosra emeli az élvonal létszámát - így a sztárklub szinte biztosan első osztályú lehetne.

Az argentin labdarúgást a nyáron több sokkhatás is érte: az ország egyik legpatinásabb és legnépszerűbb egyesülete, a River Plate története során először kiesett az élvonalból, majd pedig a hazai rendezésű Copa Américán a válogatott már a negyeddöntőben búcsúzott.

Utóbbin már nem lehet módosítani, előbbire azonban a szövetség elnöke, Julio Grondona egyedi megoldást talált ki: a bajnokság 38 csapatosra való felduzzasztását, amit a klubok meg is szavaztak volna - a nagy felháborodás miatt azonban Grondona végül visszakozott.

Az átszervezés nem újdonság

Dél-Amerikában a bajnoki rendszer átszervezése korántsem ritka jelenség, ez Argentínára is igaz. Az országban 1967 és 1985 között gyakorlatilag két bajnokság volt: a Metropolitanóban csak a fővárosi együttesek vettek részt, a Nacionalban pedig mindegyik régió képviseltette magát.

Ez a szisztéma 1985-ben szűnt meg, akkor európai rendszerű, tavaszi-őszi bajnokság indult, és ez egészen az 1991-92-es szezonig tartott, amikor is kialakult a jelenlegi szisztéma, miszerint egy idény két bajnokságból, az Aperturából és a Clausurából áll, vagyis évente két bajnokot avatnak.

Utóbbit annyival bonyolították, hogy a kiesést nem az aktuális szezon eredményei határozták meg, hanem a három előző bajnokság pontátlagát számolták ki, és ez alapján esett ki az utolsó két helyezett, illetve játszották az osztályozókat. Mindez a szakértők szerint elsősorban a tradicionális nagycsapatoknak kedvezett, hiszen mindenki úgy gondolkodott, ha egy-egy rosszabb szezon be is csúszik, hosszabb távon az Independiente, a Boca Juniors vagy a River mindig ott lesznek az élcsoportban.

Idén azonban a Rivernek ez nem jött össze: az aktuális bajnokságban ugyan kilencedik lett, sőt, fél évvel korábban a negyedik pozíciót szerezte meg, de a hároméves átlagot tekintve csak három együttest előzött meg, így osztályozóra kényszerült - amit aztán elbukott a Belgrano ellen.

Csak négyen szavaztak nemmel

A 2011-2012-es bajnokságban a River tehát mindenképpen a másodosztályban játszik, ami nagy érvágást jelent az argentin futballnak. Minden bizonnyal ez is motiválta a szövetség elnökét, Julio Grondonát, hogy felvesse az élvonal mezőnyének kibővítését. A koncepció szerint jövő nyártól az első osztályban a jelenleg 20 helyett 38 klub szerepelne, ami biztosítaná a River Plate számára az élvonalbeli tagságot - feltéve, ha nem esik ki a másodosztályból is.

Forrás: AFP/Juan Mabromata
Grondona ötlete a kluboknak tetszett, a közvéleménynek nem

A 38 együttest két csoportba osztották volna, majd az őszi szezon után az első 19 a felsőházban küzdött volna a bajnoki címért, illetve a nemzetközi kupaszereplésért, a többi 19 pedig a kiesés ellen. Az argentin labdarúgást jól ismerők szerint az ötletet nem is elsősorban a River megmentése motiválta, hanem az a tény, hogy a szövetségben elnökválasztás lesz, és a szervezetet 32 éve irányító Grondona ezzel a javaslattal akarja megszerezni a klubok támogatását.

A 38 csapatos bajnokság ugyanis mindenkinek kínál valamit: hivatalosan az a cél, hogy az argentin futball ne maradjon fővároscentrikus, és a vidéki kiscsapatok is reflektorfénybe kerüljenek, ugyanakkor a patinás egyesületek is megnyugodhatnak, hiszen a kiesés veszélye tovább csökkenne. Nem csoda, hogy a tervezetre a 19 első osztályú egyesület közül 15 rábólintott, és csak négy szavazott nemmel - köztük a friss bajnok Vélez Sarsfield, amelyet a legprofibb módon irányított egyesületnek tartanak az országban.

Brazíliában már volt 116 csapatos élvonal is

Állítólag Grondona fő riválisa, a másodosztályú Deportivo Rivadavia elnöke, Daniel Vila is valami hasonló bajnoki rendszer kialakítását tervezte elnöki programjában, a szövetség jelenlegi elnöke tehát őt akarta megelőzni, ám elképzelhető, hogy mindez most visszaütött. A klubok ugyanis hiába szavazták meg az új kiírást, a terv hatalmas ellenállásba ütközött az országban. A La Nación országos napilap internetes oldalán meghirdetett szavazáson közel 20 ezren voksoltak, 88 százalékuk a változtatás ellen.

Akadtak olyan szurkolói csoportok, amelyek tiltakozó felvonulást terveztek a szövetség ellen, és a szakírók is lehúzták Grondona ötletét, mire az AFA visszakozott, és hivatalos közleményt adott ki, amely szerint egyelőre visszavonják a tervezet bevezetését - de azt nem vetették el, hogy egy későbbi időpontban még foglalkoznak vele.

A 38 csapatos első osztály mindenesetre egyedülálló lett volna a világ labdarúgásában, jelenleg egyetlen olyan ország sincsen, ahol ennyi csapat szerepelne a legjobbak között. A világrekordtól azonban messze lett volna, hiszen 1999-ben Brazíliában 116 csapat szállt harcba a bajnoki címért - még ha az akkor kiírt Joao Havelange-kupa nem is számított hivatalosnak.

Jogi viták miatt a szövetség nem írt ki bajnokságot, így a küzdelmet a klubok szervezték, és a kiírás értelmében akár még harmadosztályú együttes is megnyerhette volna az aranyérmet - a hagyományos felosztás szerint másodosztályú Sao Caetanónak sikerült is eljutnia a bajnoki döntőig.

De Brazíliában arra is volt már példa, hogy egy tradicionális nagycsapat miatt megemelték az élvonal létszámát: a Fluminense 1996-ban 23., azaz utolsó előtti lett az országos bajnokságban, de a szövetség úgy döntött, hogy a következő évadban ne 24, hanem 26 csapat alkossa az első osztályt. A Flu így maradt a legjobbak között, 1997-ben megint utolsó előtt lett, de akkor már semmi sem menthette meg.

www.global-soccer.eu