Vágólapra másolva!
Az FC Barcelona a Bajnokok Ligája döntőjében bebizonyította, hogy valóban a világ legjobb futballcsapata. A fordulatos, 1-1-gyel végződött első félidő után a katalánok lefocizták az angol bajnokot, és 3-1-re nyertek, Messi és Villa is a tizenhatoson kívülről talált be. Kassai Viktor játékvezető kiválóan kézben tartotta a meccset.

Rögtön ezer fokon égő játékosok tűntek fel a Wembley igencsak felázott gyepén. Rooney bal oldali beadása az első percben pontatlan volt, Valdes könnyedén lehúzta.

Carrick viszont pontos volt: Busquetset fejbe rúgta pár méterről, a védő majdnem kifeküdt a bombától.

A 6-7. percben Hernándezt kétszer is lesen állította meg Kassai Viktor, a MU-játékosok egyetértettek a döntéssel.

Egy hosszú indításra Rooney indult meg, versenyt futott Valdesszel, de a kapus gyorsabb volt, a tizenhatos vonalánál felszabadított. Az első tíz percben egyértelműen aktívabb volt a MU.

Forrás: AFP

A manchesteri tizenhatoson belül Pedro felemelte a labdát, amelybe Evra kézzel ért bele - Kassai nem ítélt semmit, igaz, szándékosságnak nyoma sem volt.

Az első nagy helyzet a Barcáé: egy jobb oldali beadásra Pedro érkezett, és nyolc méterről, kapásból kevéssel lőtt a bal kapufa mellé.

Messi öt játékoson áttáncolt, majd Villa felé passzolt, Vidic azonban tisztázott.

Villa 21 méteres lövése alig kerülte el a kaput. Egy perccel később közelebbről lőtt, pontosabban célzott, Van der Sar védett. A Barca feljavult, a 22. percben Messit Vidic szép becsúszással szerelte. A másik oldalon Mascherano Rooney-t állította meg.

A 27. percben a pálya közepéről indult akcióban Xavi vette át a labdát 25 méterre a MU-kaputól, majd egy fantasztikus passzal ugratta ki Pedrót, aki 12 méterről a kapu bal oldalába lőtt (1-0).

Forrás: AFP

Azok a Barca-drukkereknek hét percig volt okuk ünnepelni, akkor ugyanis egyenlített a Manchester United. Egy labdaszerzés után Rooney kiadta a jobbszélen érkező Giggsnek a labdát, majd sprintelt egyet, a walesi visszapasszolt, és a tökéletes lekészítést az angol csatár pazarul lőtte 11 méterről a kapu jobb oldalába (1-1).

Forrás: AFP

A tavalyi vb-döntőn a spanyolok győztes gólját szerző Iniesta 20 méterről lőtt, Van der Sar hárított.

A 44. percben egy Messi-Villa-Messi kombináció után utóbbi nem érte el a visszapasszolt labdát, centik híján 2-1.

A második félidőben Messiéket nem lehetett megállítani

A 47. percben egy balról érkező lapos labdát Busquets nem lőtte el, Iniesta igen, de nem jutott el a labda a kapuig. Nem sokkal később Xavi is távolról lőhetett, de az angol védők az ő lövését is hatástalanították.

Alves keményen, Messi lazán lőtt, de a MU-védelem ezúttal sem adta meg magát. Nem így az 54. percben, amikor Iniesta flegmán odapasszolt Messinek, aki kicsit vezetgette a labdát, majd a felé futó Evra, és az egy helyben álló Vidic mellett - 20 méterről - keményen a kapu közepe felé bombázott - gól (2-1). Messi korábban még sohasem lőtt gólt Angliában.

Forrás: AFP

Valenciára negyedszer is rászól Kassai, hogy ha még egyszer szabálytalankodik, sárgát kap. Ötödször is szabálytalankodott, de nem kapott semmit.

Befutott egy drukker, a biztonságiak elkapták.

Alves Evrát, Carrick Iniestát kaszálta el durván - mindketten sárga lapot kaptak egy percen belül.

A Barca-fölény továbbra is fennállt, sorban dolgozták ki a helyzeteket a katalánok, de a búcsúmeccsét játszó Van der Sar minden próbálkozást hárított. A legveszélyesebb Messi ballábas, nyolcméteres lövése volt, de a holland kapuson az argentin aranylabdás sem fogott ki.

Messi kavargatása után az angolok majdnem megszerezték a labdát, de aztán mégsem, aminek a tizenhatos előterében labdához jutó Villa örült a legjobban. Egyszerűen leállította a labdát, majd gondolt egyet, és jobbal, meseszépen tekert a bal felsőbe (3-1).

Valencia vállal ellökte Messit, ez a sárga lap már nagyon kijárt neki.

Hosszú percekig egyik csapat sem tudott helyzetbe kerülni (ez persze a MU kritikája), majd Naninak volt egy vérszegény kísérlete, 19-ről pontatlan volt.

Az eredmény már nem változott, így a Barcelona két év után ismét felért Európa csúcsára.