Vágólapra másolva!
A Nemzeti Nyomozó Iroda a Magyar Kupa tavalyi döntője ügyében is vizsgálódik, mivel a Honvéd-Győr párharc visszavágója előtt állítólag a fővárosiak nevében fellépők húszmillió forintot kértek azért, hogy a kupa Győrbe kerüljön - írja a Nemzeti Sport.

A sportnapilap úgy tudja, hogy a magukat Honvéd-futballistának kiadó ismeretlenek húszmillió forintért átadták volna a Magyar Kupa-diadalt a győrieknek. Böőr Zoltánt és Józsi Györgyöt keresték meg a mérkőzés előtti napokban, ők pedig a telki edzőtáborban tolmácsolták a vezetőknek az ajánlatot: a győriek fizessenek húszmilliót, s gond nélkül meglesz a nemzetközi szereplést is biztosító kupa.

Az ETO vezérkara visszautasította a lehetőséget, a tulajdonos közölte a labdarúgókkal, inkább húszmillióval megemeli a prémiumot, csak nyerjék meg a Magyar Kupát. A győriek nem jelentették az esetet a szövetségnek, a Nemzeti Nyomozó Iroda azonban már vizsgálódik. Hamarosan sor kerülhet az érintettek, Tarsoly Csaba tulajdonos, Klement Tibor ügyvezető, Böőr Zoltán és Józsi György meghallgatására.

Az ETO ügyvezetője a Nemzeti Sportnak elismerte, hogy igaz a történet a vesztegetési kísérletről. A bundabotrányt felgöngyölítő bochumi ügyészség eredetileg 13 magyar találkozó eredményét találta furcsának, de a kupadöntővel együtt már összesen 27 magyar érdekeltségű meccset vizsgálnak.

A kupát végül a Honvéd nyerte meg, a kispestiek a grúz Odikadze hatalmas hibája után 1-0-ra nyertek Győrben, a visszavágón pedig nem született gól.